Több mint 700 reptéri dolgozót küld kényszerszabadságra egy vállalat Romániában
A lecsökkent utasforgalom miatt meghozott intézkedés a vállalat dolgozóinak felét érinti.
Kényszerszabadságra küldi több mint 700 alkalmazottját a bukaresti repülőtereket üzemeltető állami vállalat, mivel a járvány idején 75 százalékkal csökkent az utasforgalom - közölte szerdán a vállalat. A társaság két repülőteret üzemeltet a Henri Coanda (Otopeni) nemzetközi légi kikötőt és az Aurel Vlaicut (Baneasa), amelyet csak kisebb üzleti és magángépek használnak. A vállalat a pénzügyi stabilizálás szükségességével indokolta a lépést. Tavaly 70 százalékkal csökkent az utasforgalom a tavalyelőtti évhez képest, az idei első negyedévben pedig 75 százalékos visszaesést jegyeztek a tavalyi év első három hónapjához mérten.
A légi közlekedésben a különböző országok által bevezetett korlátozások továbbra is kiszámíthatatlanok, így a remélthez képest lassúbb ütemben fog újraindulni a légi közlekedés. Ezért vált szükségessé a költséghatékonyságot növelő intézkedések bevezetése - magyarázta a vállalat. A vezetőség a dolgozók érdekeit képviselő szakszervezettel folytatott tárgyalásokon két változatot tűzött napirendre, az egyik a rövidített munkaidő bevezetése, a másik a dolgozók egy részének kényszerszabadságra küldése. A felek nem tudtak megállapodásra jutni, hogy melyiket alkalmazzák, ezért az igazgatótanács megbízta a vezetőséget, hogy indítsa el több mint 700 dolgozó kényszerszabadságra küldési eljárását. A vállalatnak mintegy 1500 dolgozója van.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?