Több mint egymillióan sürgetnek változást a munkahelyi esélyegyenlőségért
Több mint egymillióan sürgetnek változásokat a férfiak és nők munkahelyi esélyegyenlőségének elősegítéséért - hangzott el a Nyitottak vagyunk csoport csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Nyitottak vagyunk csoport - amelyhez eddig több mint 800 magyar szervezet csatlakozott - a közelmúltban a Gemiusszal közösen készített reprezentatív felmérést 3200 ember bevonásával a munkahelyi esélyegyenlőségről a 18 éven felüli internetezőkkel.
Baittrok Borbála, a Gemius közvélemény-kutató cég kutatási igazgatója az eredményeket ismertetve elmondta, a nők 31 százaléka és még a férfiak 25 százaléka is úgy gondolja, hogy a nőket és a férfiakat nem ugyanúgy kezelik az előmenetelükkel kapcsolatban. A nők 37, míg a férfiak 24 százaléka azt mondta, úgy érzi, van különbség a nemek között a fizetésben is - mondta Baittrok Borbála.
A kutatás másik megállapítása szerint a férfiak 7 százaléka, míg a nők 16 százaléka kapott már munka közben általánosító, nemével kapcsolatos megjegyzéseket, illetve a férfiak 7 százaléka, és a nők 15 százaléka számolt be róla, hogy nyílt vagy burkolt szexuális ajánlatokat kapott munkahelyén.
Hozzátette: mivel a kutatás reprezentatív, az eredményeket a teljes munkavállalói körre lehet vetíteni, ez nagyjából 3,8 millió ember. A kérdőíven 30 százalék válaszolta, hogy sürgős lépésekre van szükség az esélyegyenlőség javítása érdekében, ez több mint egymillió embert jelent.
Nagy Beáta, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalmi Nem- és Kultúrakutató Központjának társigazgatója a sajtótájékoztatón egy 2004 és 2008 közötti amerikai kutatás adatait idézve azt mondta, 84 százalékkal magasabb árbevételt értek el azok a vállalatok, ahol legalább három nő volt a vezetőségi testületben. A Gemius friss kutatása szerint a nők 77, a férfiak 69 százaléka gondolja úgy, hogy munkahelyük sikerességének szempontjából fontos, hogy mindkét nem ugyanolyan mértékben képviseltesse magát minden felelősségi szinten.
A Google, és két magyar startup cég, az Espell és a Prezi által alapított Nyitottak vagyunk kezdeményezés akciót indított a munkahelyi esélyegyenlőség javítása érdekében: azt kérik, hogy vizsgálják meg, a saját cégükön belül min kellene dolgozniuk azért, hogy nők és férfiak mindennap ugyanolyan lehetőségekkel és esélyekkel találkozhassanak a munkahelyen. Ezután vállalják nyilvánosan a nyitottakvagyunk.hu oldalon, hogy 2015-ben dolgozni fognak ezeken.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?