Több mint kétezer álláshelyet találtak az állásügynökök
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA január óta dolgozó állásügynökök az év első öt hónapjában 2.243 álláslehetőséget tártak fel országszerte - közölte a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) csütörtökön.
Az állásügynök projekt a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében működik, tervezett költségvetése 100,4 millió forint. A projekt keretében régiónként két mobil állásügynök dolgozik, legfontosabb feladatuk az üres álláshelyek feltárása, a munkáltatók tájékoztatása a regionális munkaügyi központok által nyújtott munkaerő-piaci szolgáltatásokról, és a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról.
Lőrincz Leó, az FSZH Foglalkoztatási és Szolgáltatásfejlesztési Főosztályának vezetője az MTI-nek elmondta: előzetes célkitűzésük az volt, hogy az állásügynökök havonta legalább 280 álláshelyet "hozzanak be" az Állami Foglalkoztatási Szolgálat számára, amelyekre az álláskeresőket közvetíteni lehet. Az állásügynökök eredményesen végezték munkájukat, így az első 5 hónapban a tervezettnél jóval több álláslehetőséget tártak fel - emelte ki a főosztályvezető.
A Győr-Moson-Sopron megyében állásügynökként dolgozó Hetényi Anikó az MTI-nek elmondta: a cégek főként mérnöki, asszisztensi munkakörökbe keresnek munkavállalókat, vezetőkre és betanított, valamint alkalmi munkásokra kevéssé van szükség.
MTI/Klubrádió

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?