kapubanner for mobile

Több mint kétezer munkanélkülinek nyújthat segítséget a dél-dunántúli régiós program

Egyeztetés alatt áll a Dél-Dunántúli Régió 2,8 milliárd forintos pályázati csomagja, amely több mint kétezer ember számára nyújthat hathatós segítséget - hangzott el a régió munkaügyi tanácsának kihelyezett csütörtöki ülésén a Tolna megyei Tengelicen.

"A munkaügyi szervezet elkészítette a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a régiós programjai első változatát, a 2,8 milliárd forintos pályázati csomagban a kiemelten tartós munkanélküliek számára esélyteremtés, munkaerő-piacra való visszatérés, képzés, foglalkoztatási támogatás szerepel" - mondta Brebán Valéria, a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ megbízott igazgatója.

Hozzátette: a program a régiók közül elsőként kerül egyeztetésre, előzetesen jónak minősítették, várhatóan 2.200 ember számára nyújthat a Nemzeti Fejlesztési Terv első két évében komoly, hathatós segítséget.

A tanácskozás egyik témája volt a Tolna megye foglalkoztatási helyzetéről szóló tájékoztatás, Szabó Zsoltné, a szekszárdi kirendeltség igazgatója elmondta: a régió az országos rangsorban hátulról a harmadik helyen áll, Tolna megye ezen belül viszonylag kedvező helyet foglal el a munkaerő-piac alakulásában, vannak hátrányos helyzetű települések, mint Tamási, de Paks kiemelkedően jó foglalkoztatási helyzetű.

Az elmúlt évben a megye a decentralizált foglalkoztatási keretből 1,240 milliárd forinttal gazdálkodhatott, amelynek nagy részét, 318 millió forintot a bértámogatás, 316 millió forintot a közhasznú foglalkoztatás tette ki - mondta. A tanácskozás egyik napirendi pontja a régióban lefolytatott munkaügyi és munkabiztonsági ellenőrzések tapasztalatainak beszámolója volt.

Papp Gábor, a munkaügyi felügyelőség igazgatója elmondta: 2006-ban a régió területén közel 6.000 feketemunkást tártak fel, közel 700 millió forint munkaügyi bírságot szabtak ki, mindezt 41 fő végezte el, az idén eddig 2450 feketemunkást lepleztek le és közel 300 millió forint bírságot szabtak ki.

Wágner Béla, a munkavédelmi felügyelőség igazgatójának beszámolója szerint 2006-ban 2.000 munkabalesetet jelentettek a régióban, köztük azonban egyetlen feketemunkással történt baleset sem szerepelt. Sok súlyos munkabaleset történt az elmúlt évben, 15-en haltak meg, ebből öten közúti közlekedés során, a többi klasszikusan munkabalesetnek számít, ezek például falomlás, porrobbanás, munkaeszköz összedőlése során következtek be, három esetben egyszerre ketten-ketten haltak meg - ismertette. Hozzátette azt is, hogy idén még halálos eseményről még nem tettek bejelentést, illetve a súlyos események száma is csökkenő tendenciát mutat.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több ezer elbocsátás a Metánál és a Microsoftnál az AI miatt

A technológiai óriások, a Meta és a Microsoft jelentős leépítéseket hajtottak végre, munkaerőpiaci stratégiájukat az AI-ba való jelentős... Teljes cikk

Önéletrajz botoxolása és "naptár-Tetris": új szavakat tanulunk

A munkaerőpiac dinamikája folyamatosan változik, és ezzel együtt új kifejezések és jelenségek is megjelennek. Két ilyen friss kifejezés a 'CV botox'... Teljes cikk

Bérlopás: Egy kaliforniai vállalkozó több mint 468 ezer dollárt fizet vissza munkavállalóinak

Egy szövetségi vizsgálat feltárta, hogy egy kaliforniai építőipari vállalkozó nem fizette ki megfelelően 137 munkavállalóját, elmaradt bérekkel,... Teljes cikk