kapubanner for mobile

Több pihenőidő jár a sofőröknek az új uniós szabályozás szerint

Új, az eddigieknél szigorúbb szabályozás lépett tegnaptól életbe az Európai Unióban a teherautó- és autóbuszsofőrök pihenőidejére vonatkozóan - írja a Magyar Hírlap.

Tegnaptól hatályosak az EU-ban a három és fél tonnánál nehezebb teherautók és autóbuszok vezetésére és a sofőrök pihenőidejére vonatkozó új szabályok, amelyek a közlekedés biztonságának javítását célozzák, de csak a tagországokon belüli fuvarok esetében. Ez annyit jelent, hogy például egy Dél-Európából, Oroszországból vagy Törökországból induló kamionos kötelező pihenőidejét még mindig nemzetközi egyezmények szabályozzák, ami lényegesen lazább a most hatályba lépő uniós rendelkezéseknél.

Az új szabályok szerint a sofőrök egyszerre legfeljebb kilenc órát vezethetnek, ám a napi pihenőidő minimálisan 11 óra lehet. Hetente vezetéssel legfeljebb 56, kéthetente pedig 90 órát tölthetnek. Minden második héten 45 órát szükséges egyszerre pihenéssel tölteni. A szabályozás lehetővé teszi, hogy a heti pihenőidő 24 órára csökkenthető, ám ebben az esetben a második hét után a 24 és a 45 óra különbözetét is hozzá kell adni a kéthetes kötelező pihenőidőhöz.

Eltörlik a turistabuszok sofőrjeire vonatkozó kivételt, amelynek értelmében ők folyamatosan 12 napig ülhettek a volán mögé. Új szabály az is, hogy a sofőröknek hetente minimum 45 óra szabad időt kell biztosítani - olvasható a Magyar Hírlapban.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk

Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk