Több száz bankárnak mondanak fel
öbb száz munkahely szűnik meg a közeljövőben szlovéniai bankokban helyi nagyvállalatok fizetési nehézségei miatt - írta pénteki számában a Delo című napilap.
Az ország legnagyobb pénzintézete, az állami tulajdonban lévő Nova Ljubljanska banka (NLB) a következő két évben 400-550 munkahelyet szűntet meg, de leépítések lesznek a maribori Nova Kreditna banknál is. A karintiai Kärntner Sparkasse szlovéniai érdekeltségénél a költségcsökkentés jegyében a 244 fős állomány hat százalékát tervezik elbocsátani. A banknak tavaly 4,3 millió euró volt a vesztesége.
Az NLB-t érinti a legsúlyosabban a vállalatok fizetésképtelensége, az SCT építőipari csoport például 100 millió euróval tartozik a banknak. A pénzintézet széleskörű takarékossági programot indít, 2012 végéig egyebek mellett 15 százalékkal csökkenti a költségeket, és fiókok bezárására is sor kerülhet. A többi fontosabb bank - köztük a Banka Celje, az Abanka, a Gorenjskabanka, az SKB - nem tervez elbocsátásokat, sőt néhány - például az UniCredit - terjeszkedik, és új munkatársakat vesz fel.
MTI/Index

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek