Több százan tiltakoztak a liege-i elbocsátások ellen
Több százan tiltakoztak napközben Brüsszel belvárosában, a belga kormányfő hivatala előtt, miközben odabent a belga szövetségi kabinet és a vallon kormány a szakszervezetek részvételével a liege-i munkahelyek megmentéséről egyeztetett.
"37 éve dolgozom a liege-i acélműben, ha bármit is meg akarunk védeni, lépnünk kell" - mondta a La Libre Belgique újságírójának egy Patrick nevű munkás, egyike azoknak, akik buszokkal jöttek a belga fővárostól mintegy 100 kilométerre keletre fekvő nagyvárosból, hogy a kemény brüsszeli fagy dacára hangot adjanak elégedetlenségüknek.
A rendőrség kordonnal vette körbe a miniszterelnök hivatalának környékét, amit a tiltakozók megpróbáltak áttörni, köveket szedtek fel az úttestről és a járdáról, azokkal dobálták meg a rendőröket, akik a támadást paprikaspray-vel és a vízágyú többszöri bevetésével igyekeztek visszaverni. Az összetűzések a környék közlekedésében is komoly zavarokat okoztak. Az összecsapásokban a brüsszeli rendőrség beszámolója szerint hat egyenruhás könnyebb sérüléseket szenvedett.
A vallon és a belga szövetségi kormány, valamint a szakszervezetek bent zajló egyeztetéseinek végeztével Elio Di Rupo belga és Rudy Demotte vallon kormányfő, valamint Jean-Claude Marcourt vallon gazdasági miniszter bejelentette: akciócsoportot hoznak létre a liege-i munkahelyek megmentése érdekében.
"Az ArcelorMittal döntését nem fogadjuk el, magától értetődő, hogy a dolgozók oldalára állunk" - jelentette ki Elio Di Rupo, aki arról is beszámolt, hogy a kormány legfontosabb célja a lehető legrövidebb időn belül olyan befektetőt találni, aki átveszi a liege-i üzemet. Emellett mindent elkövetnek, hogy a termelés addig se álljon le, továbbá az Európai Unióhoz fordulnak, hogy megpróbálják "nagyobb ellenőrzés alá vonni" az unión kívülről érkező acélimportot, főleg olyan országokból, amelyekben "nem tartják tiszteletben a tisztességes verseny szabályait" - ismertette a politikusok bejelentését a Le Soir belga napilap honlapja.
Korábban Marcourt a francia nyelvű belga közrádióban arról beszélt, hogy már eddig is folytak informális egyeztetések lehetséges befektetőkkel, valamint, hogy a kormány két hónapot ad magának, hogy rendezze az kérdést. Ha elhúzzuk az ügyet, az sehová sem vezet - fogalmazott a vallon gazdaságpolitika irányítója.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 3 hete
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 4 hete
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 2 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 2 hónapja
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 2 hónapja
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 3 hónapja
- 72 dolgozó sorsa lett kérdéses a Szőlő utcai javítóintézet ügyében 3 hónapja
- Nyolcszáz ezer dollárt kalapoztak össze a gyári munkásnak, akit azért rúgtak ki, mert szidta Trumpot 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?