Több százezer közalkalmazott bére rendezetlen
Késve és hibásan készítette el a központi bérszámfejtő programot a Magyar Államkincstár, ezért több százezer közalkalmazott járulék- és bérszámfejtése rendezetlen, véli az MDF. Az ügyben vizsgálatot követel a kisebbik ellenzéki párt - adja hírül a Napi Online.
A rendszer felkészületlenségéből fakadóan mintegy 650 ezer alkalmazott 2006. évi adó- és járulékbevallása, valamint a teljes 2007. évi adatai rendezetlenek - állítja Pettkó András. Meglátása szerint kérdéses a közszférában dolgozók egészségbiztosítási jogviszonya is, mivel január elseje óta nem részesülhetnek ingyenes ellátásban, miközben a járulékokat vonják a bérükből. Nem lehet továbbá tudni azt sem, hogy mi lesz annak a több ezer leszerelő határőrnek a sorsa, akikkel az állam nem tudja rendezni az elszámolásokat a rendszer hibái miatt - írja a Napi Online.
Pettkó András szerint a rendszer elégtelensége miatt mintegy ötszáz szerv, köztük az APEH nem tud törvényesen eljárni, elvégre a közszféra bevallásainak hiányában az adóhatóságnak automatikusan büntetnie kellene.
Az MDF már fél évvel ezelőtt felhívta a problémára a figyelmet, így súlyos felelőtlenségnek tartja, hogy a pénzügyi tárca ígéretei ellenére nem utasította rendre a Magyar Államkincstárt a központi bérszámfejtő program sürgetése érdekében. Az MDF azonnali vizsgálatot követel az ügyben, s várja Veres János pénzügyminiszter válaszát.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?