kapubanner for mobile

23 cikk a(z) határőrség címkével - 1. oldal

Határvadászokat toboroz a Belügyminisztérium

2 éve Augusztusban kezdődhet a határvadász egységekbe a toborzás, kiképzésük után, őszre az első egységek fel tudnak állni - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence az M1 aktuális csatornán. Teljes cikk...


Korrupcióval gyanúsítanak nyolc nagylaki határőrt

2 éve A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást, amelyben nyolc határrendész és egy román állampolgár is érintett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. Teljes cikk...


Az EU szintjén kell megoldani az illegális bevándorlók problémáját

9 éve Az Európai Unióba érkező illegális bevándorlók kezelésére már több megoldást is felvetettek, mint például az Európai Unió külső határainak erősítését, illetve a határországokban a fokozottabb belső ellenőrzést - mondta Lattmann Tamás. A nemzetközi jogász szerint a magyar jogszabályok szigorítására nincs szükség. Teljes cikk...


Közszolgáknak kell lemondaniuk ukrán állampolgárságukról

10 éve A krími rendvédelmi szerveknél és az állami hivatalokban dolgozóknak le kell mondaniuk ukrán állampolgárságukról, ha meg akarják tartani állásukat - közölte pénteki ukrán médiajelentések szerint Szerhij Akszjonov krími miniszterelnök egy helyi tévécsatornán sugárzott műsorban. Teljes cikk...


Nem a magyar határőr "kalapozott"

10 éve Nem a magyar határrendészet munkatársa "kalapozott" január 3-án azon a Bukarestből Londonba tartó román buszon, amelynek útjáról képes riportban számolt be a Mail On Sunday - írta hétfőn a nol.hu a román-magyar határátkelőnél készült, a portál birtokába került térfigyelő kamera felvétele alapján. Teljes cikk...


Szükség lehet még a fiatal nyugdíjas rendőrökre

14 éve A Fidesz a közrend helyreállítását az azonnali feladatok közé sorolta. A rendőrség azonban a humánerőforrás-gazdálkodás szempontjából nagy kihívásokkal küzd, hiszen az állomány átlagéletkora tavaly már csak 33,8 év volt, sőt a járőröknél csupán 27 év - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Elbocsátás a győri főkapitányságnál?

15 éve Nem lesznek elbocsátások a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnál; a rendőrség és a határőrség lezárult integrációjával nyert a rendőrség - jelentette ki Szabadfi Árpád dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány. Hozzátette: a határőrségtől átkerült közalkalmazottból 21-nek nem tudtak állást ajánlani. Teljes cikk...


A rendőrszakszervezet: szerint elfogadhatatlan a pénzkivonás az ágazatból

15 éve A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) szerint elfogadhatatlan, hogy a kormányzat 2007-2010 között összesen 20 ezer tiszthelyettes rendőr fizetésének megfelelő pénzt vont el a közbiztonság fenntartására jogosult szervezetektől - mondta Pongó Géza, a szakszervezet főtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Átszervezik a volt orosházi határőrség gazdasági osztályát

15 éve Átszervezik a volt orosházi határőr objektumokban dolgozó gazdasági osztályokat, s ennek eredményeként a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSZ) elnökének információ szerint a munkatársak Szegeden fognak dolgozni, ám erről az érintettek nem ismernek részleteket. Teljes cikk...


Nyugdíjasokat csábít vissza a rendőrség

16 éve Kirívóan alacsony a rendőrségi állomány átlagéletkora, ezért Bencze József országos rendőrfőkapitány a nyugdíjba vonult rendőrök, illetve egykori határőrök visszacsábításával oldaná meg a problémát - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Több százezer közalkalmazott bére rendezetlen

16 éve Késve és hibásan készítette el a központi bérszámfejtő programot a Magyar Államkincstár, ezért több százezer közalkalmazott járulék- és bérszámfejtése rendezetlen, véli az MDF. Az ügyben vizsgálatot követel a kisebbik ellenzéki párt - adja hírül a Napi Online. Teljes cikk...


Sikkasztással gyanúsítanak tíz balassagyarmati határőrt

16 éve Hamarosan a bíróság előtt tehetnek vallomást azok a volt balassagyarmati határőrök, akik ellen leszerelésükkor, illetőleg rendőri állományba helyezésükkor indítottak büntetőeljárást. A gyanú szerint selejtezés címén tulajdonították el számos, a hatóság tulajdonában álló eszközt - írja a Népszabadság. Teljes cikk...


Csalódott rendőrség: kevés az átigazoló határőr

16 éve A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetését kellemetlen meglepetésként érte, hogy a vártnál jóval kevesebb határőr fogadta el az összevonás nyomán felkínált beosztást. A fővárosi rendőrség januártól három új szervezeti egységet alakít ki - fejtette ki a Magyar Hírlapnak Tóth Gábor főkapitány. Teljes cikk...


Ötvenezer fősre hízik a rendőrség

16 éve Eldőlt végre, hogy körülbelül ötvenezer fős létszámmal fog működni a rendőrség, miután összevonják a határőrséggel. Ezzel jelentősen megerősödik a közbiztonság és a bűnüldözés Magyarországon, amire szükség is van a schengeni csatlakozást követően. Teljes cikk...


Ötszáz határőr nem óhajt rendőr lenni

16 éve A januártól a rendőrség kötelékébe kerülő tíz és félezer fős határőrség létszámából mindössze ötszázan nem vállalták el, hogy rendőrként folytatják tovább a munkát - közölte Béndek József, a határőrség országos parancsnoka a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság (NHI) évértékelő és -záró állománygyűlése után. Teljes cikk...


Megszűnik a Miskolci Határőr Igazgatóság

16 éve A jövő év január elsejével, a határőrség a rendőrséggel történő integrációjával, megszűnik a Miskolci Határőr Igazgatóság és annak Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete - közölte Béndek József altábornagy a határőrség országos parancsnoka hétfőn Miskolcon. Teljes cikk...


Nyugdíjazási dömping a rendőröknél

17 éve Aki csak tud nyugdíjba vonul a rendőrségtől a kedvezményes lehetőségek elvesztésétől tartva. Van olyan főkapitányság, ahol a nyugdíjba vágyók átlagéletkora 41 év. Egyre többen jelentkeznek orvosi felülvizsgálatra. Nem mindenki rendelkezik az előírt 25 év szolgálati idővel, mégis bíznak benne, hogy egészségügyi problémákra hivatkozva kérhetik leszerelésüket. Teljes cikk...


Feldarabolják a Rebiszt

17 éve Átszervezik a néhány éve milliárdos kiadással létrehozott Rendőrségi Biztonsági Szolgálatot (Rebisz): egy része régi nevén, Készenléti Rendőrségként folytatja tevékenységét, míg más részei új igazgatóságok felügyeletei alá kerülnek - írja a Napi Online. Teljes cikk...


Nem kerülnek utcára a határőrök

17 éve Két és fél ezer határőr státusza szűnik meg jövő januártól, ám a schengeni csatlakozás után sem marad senki munka nélkül. Változatlan feltételekkel kínálnak munkát mindenkinek a rendőrség és a határőrség összevonása után is, ráadásul költözniük sem kell - olvasható a Népszabadságban. Teljes cikk...


Nem jár elbocsátásokkal a rendőrség és a határőrség összevonása

17 éve Jövő januártól egy új, 45 ezer fős testületként működik tovább a rendőrség és a határőrség, miután az összevonáshoz szükséges törvénymódosításokat - kétharmados támogatottsággal - jóváhagyta a parlament. Teljes cikk...


/cimkek/hatarorseg.html