Több tízezer állás szűnhet meg a kormány tervei miatt
5,6 milliárd forintos adóbevétel kiesés, és több tízezer álláshely megszűnése várható a jövő év végére, a tervezett játékadó miatt - ezt állítja a Magyar Szerencsejáték Szövetség az ATV értesülései szerint.
A szerencsejáték-törvény módosításaként 50 százalékkal több adót kellene fizetniük az üzemeltetőknek a pénznyerő automaták után. Az egyik szakmai civilszervezet szerint a tételes adó tovább mélyítheti a feketegazdaságot, kevesebb pénz juthat a prevencióra, és a játékosok még nagyobb veszélyeknek lesznek kitéve, mint eddig.
Elképzelhető azonban, hogy hamarosan nem csak a játékosoknak kell jobban a zsebükbe nyúlniuk: a szerencsejáték-törvény módosításával novembertől több lenne a pénznyerők játékadója. A játéktermekben lévő gépek után ez havi 100 ezer forintról 125 ezer forintra nőne, míg a játékkaszinókban lévő automaták tételes adója 125 ezer forint helyett 150 ezer lenne.
A szakmai, és civil szervezetek már korábban is tiltakoztak az 50 százalékos játékadó ellen. A szenvedélybetegek szerintük még kiszolgáltatottabbak lesznek a várhatóan megnövekvő fekete üzemeltetés miatt. A Szerencsejáték Szövetség szerint a változtatással jövő év végéig több ezer játékhely is lehúzhatja a rolót, így több tízezer munkahely szűnhet meg.
atv.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?