kapubanner for mobile

Több tízezer gyermek táborozhat az Erzsébet-utalványnak köszönhetően

Az Erzsébet-utalvány forgalmazásából várható eredmény kizárólag közfeladat ellátására fordítható. Ez a közjó az Erzsébet-program, amely a szociális üdültetés és étkeztetés új rendszere. Ennek keretében több tízezer gyermek számára nyílik meg 2012 nyarától a kedvezményes táborozás lehetősége - írja a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. sajtóközleménye.

Az Erzsébet-program keretében több tízezer gyermek számára nyílik meg 2012 nyarától a kedvezményes táborozás lehetősége. "Úgy gondoljuk, hogy az Erzsébet-táborral családok tízezreinek segítünk, hiszen a táborok ideje alatt - míg a szülők dolgoznak - vigyázunk a gyermekekre, és ellátást biztosítunk számukra. A táborokban olyan alapértékeket határoztunk meg közösen, mint például a környezettudatosság, a kultúra, hagyományok őrzése, ápolása és az egészségmegőrzés." - írja a közlemény.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 1 milliárd forint értékben hirdette meg az Erzsébet-tábor pályázati kiírásait. Április elején családsegítő és/vagy gyermekjóléti szolgáltatásban, valamint átmeneti gondozásban részesülő, gyermekvédelmi szakellátásban, nevelőszülői hálózatban ellátott gyermekek illetve iskolai csoportok számára nyílt meg a jelentkezés lehetősége 1-től 8. osztályos korosztályig. Április 16-tól pályázhatnak a gyermekek az úgynevezett tematikus kiírásra. Ennek keretében 12 különböző sport, művészeti, történelmi tábort hirdettek meg 18 éves korig (az alsó korhatár pályázatonként változó).

Az Erzsébet-tábornak köszönhetően több tízezer gyermek táboroztatására nyílik lehetőség a Balatonon és más táborhelyeken (például: Fadd-Dombori, Balatonberény, Fonyódliget, Zánka). A pályázat kiírása, adatlapja és az igénybe vehető táborhelyek listája megtalálható a
www.erzsebetprogram.hu internetes oldalon. Jelentkezni csoportosan május 15-ig, a tematikus táborok esetében pedig május 20-ig lehet. A pályázatok elbírálása automatikus, azaz aki megfelel a feltételeknek, az sikeres pályázóvá válik.

Az Erzsébet-program táborozási szolgáltatást és teljes körő ellátást biztosít az Erzsébet-tábor turnusának időtartamára. A turnusok időtartama általában 6 nap, azaz 5 éjszaka (hétfő reggeli érkezéssel és szombati, reggeli utáni távozással), de ettől eltérően lesznek rövidebb-hosszabb
táborozási lehetőségek is. Az Erzsébet-tábor június 18-án indul és augusztus 25-én zárul.

"Az Erzsébet-utalvány választása felelősségteljes döntés, mert aki adja vagy használja az Erzsébet-utalványt, az az Erzsébet-programon keresztül segíti mindazokat, akik rövidebb-hosszabb ideig kiemelt figyelemre szorulnak. Az Erzsébet-program egy újszerű európai válasz arra, hogy a társadalmi szolidaritást nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is képviselni kell" - írja a közlemény.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek