kapubanner for mobile

Többet vihetnek haza a kerékpáros dolgozók Amerikában

Az Egyesült Államokban jövőre életbe lép a Bicycle Commuter Act, amelynek értelmében azok a dolgozók, akik kerékpáron mennek a munkahelyükre, a hónap végén plusz 20 dollárt találnak a fizetési borítékukban, és e jutalom után nem is kell adózniuk. Sőt, még a munkaadók is elfeledkezhetnek róla adóbevallásukban.

George Bush amerikai elnök, aki nemet mondott a kiotói egyezményre, úgy adja át helyét utódának, Barack Obamának, hogy környezetvédő intézkedéssel próbál némi népszerűségi tőkét kovácsolni magának, legalábbis a kerekezők körében. "Ez a törvény végre egyenlő mértékkel méri azt, aki kerékpárral közlekedik, és azt, aki tömegközlekedési eszközt vesz igénybe" - kommentálta elégedetten a BCA-t Andy Clarke, az amerikai kerékpárosok ligájának elnöke. A 20 dolláros akció, számítások szerint, 10 millió dollárba kerül.

A biciklis munkába járásról szóló törvény csak egyike azoknak a gazdasági intézkedéseknek, amelyeket a 451 oldalas stabilizációs program előír és amely 700 milliárd dolláros szövetségi tartalékot irányoz elő a jelenlegi válság kezelésére. A szakértők szerint a BCA azokhoz a marginális, általában szociális jellegű lépésekhez tartozik, amelyeket a kormányok beépítenek egy kevéssé népszerű törvénycsomagba a negatív hatások enyhítésére.

A törvény hathónapos próba és információs kampány után nyáron lép érvénybe. Azok is kapják majd a 20 dollárt, akik bizonyítani tudják, hogy rendszeresen kerékpároznak vagy az összeget új kerékpár, illetve kerékpározással kapcsolatos más tárgyak vásárlására fordítják. A megkérdezett kerékpárosok győzelemnek tartják a BCA megszületését, annak ellenére, hogy - mint mondják - nem fognak tőle meggazdagodni. Ugyanakkor elismerik, hogy válságos időkben takarékoskodni kell, és ez az intézkedés erre ösztönöz.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek