Többmilliós kárt okozott a Tesco?
Többmilliós kárt okozott az alkalmazottaknak és az állami költségvetésnek a magyarországi Tesco áruházlánc értesült a Magyar Nemzet egy, a lánc paksi egységéből tavaly elbocsátott alkalmazottjától.
Két jelenléti ívet voltak kötelesek kitölteni a paksi Tescóban a dolgozók: egy valósat, ami a tényleges munkavégzés idejét rögzítette, és egy olyat, ami megfelelt a hivatalosan bejelentett foglalkoztatási adatoknak, amelynek alapján a munkavállalók a fizetést is kapták jelentette ki a lapnak B. Gábor, aki kármegelőzési és biztonsági megbízottként 2005-től 2006-ig volt a multilánc alkalmazottja.
Elmondta: aki nem volt hajlandó aláírni a hamis íveket, amin egyetlenegy, valójában ledolgozott túlóra sem szerepelt, azt elküldték. Minderre akkor derült fény számára, amikor egy munkaügyi ellenőrzés során el kellett rejtenie a tényleges munkavégzést rögzítő íveket. A ki nem fizetett munkabérek nagyjából tízmillió forintra rúgtak a paksi Tescóban nyilatkozta az újságnak, hozzátéve: az áruházlánc rendszeresen túlóráztatta alkalmazottait, amiért nem fizetett semmit.
A Tesco szóvivője szerint mindezek alaptalan vádaskodások, amelyek nem bizonyíthatók - írta a Magyar Nemzet.
Az áruházláncot korábban egyébként már megbüntette az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?