Tömeges elbocsátás fenyeget a révkomáromi hajógyárban
Hiába vannak megrendelései a komáromi hajógyárnak, a vállalat komoly bajba kerülhet és akár tömeges elbocsátásra is kényszerülhet, mert ügyfelei nem tudnak honnan hitelt szerezni a hajók megvásárlására - írja a Bumm.sk című szlovákiai magyar hírportál.
A portál szerint a regionális nagyvállalat 2007-ben még 1.100 alkalmazottat foglalkoztatott, de mára ez 330-ra csökkent, további százötvenen pedig egyéni vállalkozóként dolgoznak be a cégnek.
Jávorka Tamás, a helyi szakszervezet elnöke szerint a hajógyár esetleges megszűnésével ennél jóval többen veszítenék el a munkájukat, ugyanis a vállalat sok beszállítót is foglalkoztat. Jávorka a Cas.sk portál kérdésére rámutatott, hogy az elbocsátások már szeptemberben megkezdődtek, százötven alkalmazottól váltak meg, majd novemberben újabb 44 szerződést mondtak fel. "Paradox módon akkor veszítik el munkájukat az emberek, mikor a termékeink iránt kereslet mutatkozik" - tette hozzá.
A hajógyár legnagyobb problémája, hogy a pénzügyi válság idején a bankok nem adnak hiteleket a hajók megvásárlására. Egy-egy kisebb tengeri teherhajó 6-7 millió euróba kerül.
"Az új hajókkal való üzletelés piaca fellendült, csakhogy a megvásárlásukhoz a vállalatoknak hosszú lejáratú hitelre van szükségük a bankoktól, azok pedig ebben a helyzetben nehezen kölcsönöznek pénzt a világpiacon" - jelentette ki Peter Bulla, a vállalat vezetője.
A hajógyárnak összesen 50 millió euró értékben vannak megkötött szerződései, csakhogy az olasz, spanyol, portugál vagy görög megrendelők híján vannak a pénznek. Bulla elmondása szerint az év végéig nem történik újabb létszámleépítés a vállalatnál, bízik abban, hogy a helyzet januárra rendeződik.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?