Tömegközlekedéssel a munkába - mindennapos kihívás

Rohamosan romlik a fővárosi tömegközlekedési eszközök állapota -figyelmeztet a közlekedési társaság. Főként a 3-as metró van katasztrofális helyzetben.

Az elmúlt hetekben, hónapokban számos véleményt lehetett hallani a BKV járműparkjának állapotával - főleg a 3-as metróéval - kapcsolatban. Bár a meg nem nevezett források nyilatkozatait általában cáfolatok követték, a Fővárosi Közgyűlés április 24-i ülésére a BKK-BKV készített egy beszámolót a fővárosi közlekedés infrastruktúrájának műszaki állapotáról.

A dokumentumból kiderül, hogy mind a járműpark, mind az infrastruktúra elérte már azt a "billenő pontot", ahonnan a műszaki állapotok már nem időarányosan, fokozatosan, hanem rohamosan romlanak. Bizonytalan lesz az üzembiztonság és egyre nagobb a kockázat - valamit tenni kell.

A BKK szerint a járműpark jelentős hányada már meghaladta a tervezett élettartamát. Az autóbuszok átlagos életkora 11 évvel, a trolibuszoké 10,8 évvel több mint az optimális átlagéletkor.

Még ennél is rosszabb a helyzet a vasúti járművek esetében, hiszen a villamosok 17,3, a metrók 15, a HÉV-szerelvények pedig 20,8 évvel idősebbek az optimálisnál.

A probléma az, hogy a szükséges eszközcserék mértéke és forrásigénye túlmutat a pénzügyi lehetőségeken, így az eszközök továbbüzemelése "a források hiánya miatt elengedhetetlen". A tanulmányban szereplő grafikon szerint a járműpark teljes megújításához 2000 milliárd forintra (a GDP 0,7 százaléka) lenne szüksége a társaságnak, miközben a jelenlegi eszközök 280 milliárdos értéken szerepelnek a könyvekben - az optimális 1000 milliárd helyett.

Rendelkezésre álló és a műszakilag indokolt költségkeret összehasonlításaRendelkezésre álló és a műszakilag indokolt költségkeret összehasonlítása (Forrás: BKV-BKK)
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen

Egy külföldi dolgozó megkéselte szintén külföldi kollégáját egy szegedi építkezésen, a férfit letartóztatták - tájékoztatta a... Teljes cikk

91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából

Egy 91 éves indiai férfi ma is teljes munkaidőben, napi 12 órás műszakokban dolgozik – egyszerű életet él, mégis világszerte tömegeket inspirál. Mi a titka? Teljes cikk