kapubanner for mobile

Tovább bővít hazánkban a Femat

A folyamatosan bővülő autóipari megrendelések miatt tovább bővíti magyar cégének gyártókapacitását az osztrák Femat GmbH - írja a Napi Gazdaság.

A program hátterében elsősorban az áll, hogy a General Motorstól (GM) 2 millió eurós megrendelést kaptak, sőt egy hasonló volumenű, ugyancsak 2 millió euró értékű sorozat szállítására is opciós szerződésük van. Az első, mintegy 190 garnitúrányi terméket a jövő év közepéig kell kiszállítaniuk az Egyesült Államokba.

Takács László, a csesztregi székhelyű Femat Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: mindemellett a már meglévő, s más új partnerek igényeit is maradéktalanul teljesíteniük kell, ezért további kapacitásbővítésre van szükség.

Jelenleg 110 millió forintos beruházással egy újabb, ezer négyzetméteres gyártócsarnokot, illetve egy festőüzemet építenek. Mindemellett az anyacégnél végleges döntés született arról is, hogy 2008 februárjáig további 270 millió forintot költenek különböző technikai, illetve technológiai beruházásokra, többek között CNC vezérlésű forgácsológépeket vásárolnak. A folyamatos és egyre nagyobb volumenű fejlesztésekre azért is szükség van, mert a Femat Ausztriában nem termel már, sőt a közelmúltban az alkatrészbeszerzés, valamint a teljes logisztikai tevékenység is Magyarországra került - olvasható a Napi Gazdaságban.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek