kapubanner for mobile

Tovább erősít az Adecco Pécsett

A vezető hazai HR megoldásokat szolgáltató cég az utóbbi évek során jelentősen szélesítette szolgáltatási palettáját, ez év február közepétől Pécsett is bővíti irodáját. A Baranya illetve Tolna megyéket elérő helyi iroda fejlesztését több új projekt is indokolta, hiszen az Adecco ebben a régióban is az emberi erőforrásokhoz kapcsolódó szolgáltatások széles körét biztosítja, legyen szó direkt keresésről, munkaerő- közvetítésről, -kölcsönzésről, vagy éppen leépítési tanácsadásról.

images

Piaci igényekre reagálva erősíti jelenlétét Baranya és Tolna megyében az Adecco. A nemzetközi hátterű, globális munkaerő-kölcsönző és szolgáltató vállalat 2009 novemberéig hazánkban négyezer embert kölcsönzött ki ideiglenes szerződések alapján, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

A világszinten vezető cég az elmúlt évben megközelítőleg 12 milliárd forint forgalmat bonyolított le hazánkban, irodái a teljes földrajzi lefedettség érdekében az ország minden régiójában megtalálhatóak. Mint Vég Ottó ügyvezető igazgató elmondta, a vállalat az évek során jelentősen szélesítette szolgáltatási palettáját, ma már az emberi erőforrásokhoz kapcsolódó szolgáltatások széles körét biztosítja, legyen szó direkt keresésről, munkaerő-közvetítésről, -kölcsönzésről, vagy éppen leépítési tanácsadásról.

A fejlődések eredményeképpen illetve a vállalati célok részeként 2010. februárjában bővítésre került a pécsi székhelyű iroda is. A fejlesztés részeként a cég nem titkolt célja, hogy a kiszélesedett tanácsadói tevékenységi feladatait ebben a régióban is rugalmasan biztosíthassa ügyfeleinek, ezáltal még gyorsabbá és hatékonyabbá tegye az ügyfél-szolgáltatási funkciókat.

Éppen ezért a központi irodán kívül Budapesten továbbra is külön dolgozik két munkaerő-kölcsönzéssel és kizárólagosan egy ügyfél részére létrehozott toborzóiroda, valamint két ügyfélhez kihelyezett úgynevezett on-site iroda. További telephelyek működnek Debrecenben, Kecskeméten, Győrött, Gyöngyösön, Miskolcon, Székesfehérváron, és Budaörsön, valamint ügyfelekhez kihelyezett iroda található Székesfehérváron. A magyarországi vállalat 2008-ban havonta átlagosan 3300 főt kölcsönzött ki ideiglenes szerződések alapján és 622 alkalmazottat helyezett el állandó munkahelyre. 2009 novemberére az időszakos munkaerő-kölcsönzés területén elérte az indulása óta legmagasabb, 4000 fős határt.

Az Adecco 1996. augusztus 20.-án jött létre a francia ECCO és a svájci ADIA csoportok fúziójával, azzal a céllal, hogy a munkaerő szervezés globális területén piacvezető legyen. Az Adecco világszerte 70 országban több mint 6600 irodával képviselteti magát és vezető szerepet játszik a humán szolgáltatások területén. Tőzsdei értéke közel kétszer akkora, mint az utána következő 4 legnagyobb konkurensének. Világszerte 33.000 állandó munkatársa van és további 700.000 időszakos munkatársa dolgozik különböző ügyfelekhez kihelyezve, áll a lapunknak eljuttatott anyagban.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk