Tovább húzódik a vita a kiküldetésben lévők egyenlő díjazásáról
Elutasította a fuvarozói szektor szabályozásáról szóló új jelentéstervezetet csütörtökön az Európai Parlament (EP) közlekedési bizottsága (TRAN), így további tárgyalások lesznek a kérdésről.
A TRAN azt követően szavazott ismét a tervezetről, hogy a szakbizottsági szinten tavaly júniusban már elfogadott és a magyar kormány által is támogatott szöveget a plenáris ülés elutasította és visszaküldte újratárgyalásra.
A legfőbb vitás pont az, hogy a fuvarozói szektorra is vonatkozzanak-e a kiküldetésben lévő munkavállalókra érvényes előírások. A szemben álló országok szociális dömpinggel, illetve protekcionizmussal vádolják egymást. A kiküldött munkavállalókra elvileg azonos szabályok vonatkoznának a munkabér és a munkafeltételek terén, mint a helyiekre, ami a bírálók szerint számos újonnan csatlakozó uniós országot hátrányosan érintene.
Emellett éles vita folyt például a kabinban alvás lehetőségéről vagy tilalmáról is. A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja üdvözölte a csütörtöki szavazás eredményét, mondván, az kedvező a kelet- és közép-európai fuvarozók számára.
"A fuvarozás egyike azon kevés területnek, ahol régiónk vállalatai valamennyi versenyelőnnyel rendelkeznek. A nyugati szakszervezetek és politikusok azonban ezt nem nézik jó szemmel, és a szociális védelem álcája mögé bújva igyekeznek protekcionista intézkedéseket hozni. Bár azt állítják, hogy pusztán a sofőrök érdekeit védik, javaslataikkal több százezer sofőr munkahelye és megélhetése kerülhetett volna veszélybe" - írta közleményében Deli Andor fideszes EP-képviselő.
"A mai napon egy hosszadalmas és nehéz folyamatban sikerült elkerülnünk a legrosszabb forgatókönyv megvalósulását, a harc azonban nem ért véget" - fogalmazott. Bár a zöldpárti frakció is üdvözölte az elutasítást, de más okból, ők ugyanis még a tervezettnél is szigorúbb szabályokat szeretnének a munkakörülmények javítása érdekében. Különböző fuvarozói szakszervezetek tüntettek az Európai Parlament brüsszeli székháza előtt az elutasított mobilitási csomag előírásai ellen, amelyek egyesek szerint túl szigorúak, míg mások szerint túl lazák.
Az Európai Unió másik társjogalkotó szerve, a tagállamok kormányainak tanácsa decemberben már jóváhagyta tárgyalási mandátumát kilenc ország, köztük Magyarország ellenszavazata mellett, így már csak az EP álláspontjának elfogadására lenne szükség az intézményközi egyeztetések megkezdéséhez.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?