kapubanner for mobile

További leépítés az Opelnél

Mintegy 1.200 dolgozó elbocsátása várható az Opel bochumi gyárában az üzemi tanács pénteki közlése szerint. A leépítést az anyavállalat, a General Motors szorgalmazza. A háttérben az áll, hogy az eredeti tervekhez képest kevesebben távoztak önként a cégtől.

A 2008 végén súlyos pénzzavarba került Opel talpra állításának egyik feltétele annak idején az volt, hogy Európa-szerte 8.300 fős leépítést hajtanak végre, ebből 3.900-at Németországban. A bochumi gyárban 1.800 munkahely megszüntetését tervezték főként normális fluktuáció révén, ám csak 600 munkahelyet tudtak ilymódon felszámolni, ezért van szükség további leépítésre az üzemi tanács szerint.

Az Opel szóvivője megerősítette a Rheinische Post című lapban megjelent információt azzal a kiegészítéssel, hogy jelenleg folynak a tárgyalások a dolgozókkal a lehetséges megoldásról.

Az Opel élére egyébként éppen a napokban neveztek ki új embert a csoport korábbi vezető tervezője, Karl-Friedrich Stracke személyében. Az április 1-jén hivatalba lépő Stracke Nick Reilly utóda lesz.

Reilly 2010 elején lett az Opel vezetője, és az volt a legfőbb feladata, hogy talpra állítsa a megrendült vállalatcsoportot. Bár az Opel még mindig veszteséges, de csökken a hiány, és jövőre már nyereséges lehet a cég.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk