kapubanner for mobile

Továbbra sincs elég határvadász

A toborzásra jelentkezők közül 1579-en kezdték meg a szolgálatot.

Idén november végéig összesen 4117-en jelentkeztek a tavaly júliusban indult határvadász-toborzásra, akik közül 1804 emberrel kötött szerződést a rendőrség - írja a Népszava a Belügyminisztériumtól kapott adatokra hivatkozva. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tavaly nyáron arról beszélt, hogy mintegy négyezer fős lesz a határvadász egység. A Belügyminisztérium szerint a sikeres vizsgát és esküt tett határvadászok közül 1579-en kezdték meg a szolgálatot. Az Országos Rendőr Főkapitányság szerint ennek az az oka, hogy a többiek még nem fejezték be a határvadász-tanfolyamot, illetve nem tettek vizsgát. 

Mint a lap felidézi, 2016-ban 2400-an jelentkeztek határvadásznak, ám csak 900-an kezdték el a kiképzést, 2017 októberében-ben pedig arról adott tájékoztatást Pintér Sándor belügyminiszter, hogy addigra összesen 1132-en szereztek őr-járőrtárs képesítést és álltak szolgálatba.

 

Népszava

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek