"Tűzoltó hatása" lehet a rezidensek átmeneti adómentességnek
Rövid távon valószínűleg "tűzoltó hatása" lenne a rezidensek átmeneti adómentességéről szóló kereszténydemokrata javaslatnak, ahhoz viszont, hogy hosszú távon pályán lehessen őket tartani, a teljes ágazat bérrendezése szükséges - mondta Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a HVG értesülései szerint.
Rövid időn belül hatástanulmányt is szeretnének végezni arról, mit szólnak a kezdeményezéshez a fiatal kollégák, illetve az milyen hatással lehet rájuk nézve - mondta Papp Magor. A szövetség elnökének becslései szerint egy átlagos kezdőorvos attól függően, hogy hány munkahelye van, 20-50 ezer forintig terjedő adómentességet is szerezhetne a kezdeményezésnek köszönhetően. "Ez egy jelentős összeg, alapul véve, hogy a rezidensek 85 ezer forintot keresnek" - fűzte hozzá Papp Magor.
Emellett viszont teljesülnie kell a kezdőorvosok azon alapelvárásának is, hogy ledolgozott munkájukat - mint a plusz ügyeleteket - minden esetben fizessék ki, továbbá az ügyelet végén engedjék haza őket és biztosítsák szakmai fejlődésüket is - hangsúlyozta a szövetség elnöke. Papp Magor ugyanakkor kiemelte: hosszú távon csak a teljes ágazat bérrendezése, valamint a megfelelő munkakörülmények léte és egy morális megújulás képes biztosítani az egészségügyi rendszer működőképességét.
HVG/MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?