kapubanner for mobile

Üdülési alapítvány: az államfőhöz fordultak az érdekvédők

A köztársasági elnökhöz fordultak a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány megszüntetése miatt a szakszervezetek - cikkezik a Népszava.

A köztársasági elnökhöz fordult a hat szakszervezeti konföderáció többsége. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége azt kérik Schmitt Páltól, kérjen alkotmányos normakontrollt a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) megszüntetését tartalmazó jogszabály miatt. Az érdekvédők úgy vélik, a jogszabállyal kapcsolatban alkotmányossági aggályok merülnek fel, és a polgári törvénykönyvvel is szembemegy.

Mint Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke elmondta, az államfőhöz írt levelükben kitértek arra, hogy "az államot polgári jogi viszonyokban egyéb jogalanyhoz képes semmiféle többletjogok nem illethetik meg". "A többletjogosultságok állami alapító részére történő biztosítása semmilyen alkotmányos elvből nem vezethető le, sőt kifejezetten ellentétben áll az alkotmányos elvekkel."

Szerintük ezekkel a kitételekkel megy szembe a parlament által néhány hete elfogadott törvény, ami zárórendelkezésében feladatul szabja a kormánynak, hogy az alapítványt szüntesse meg. Az alapítvány vagyonából nonprofit gazdasági társaságot hoz létre a kabinet úgy, hogy az alapító szakszervezetek ezután kisebbségi tulajdonban lesznek.

Ezentúl a munkavállalókat képviselő kurátorok nem szólhatnak bele a döntésekbe, legfeljebb felügyelőbizottsági tagként kísérhetik figyelemmel a kormány által kijelölt menedzsment határozatait.

A szakszervezetek egyelőre hiába szeretnék tudni, milyen társasági formában működik majd a közös vagyonból létrehozott szervezet. Készek a tárgyalásra, de eddig senki nem kérte a véleményüket. A sajtóból értesültek arról is, hogy 2012-re megszűnhet az üdülési csekk, helyette pedig rekreációs kártyát vezet be a kormány - olvasható a Népszavában.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk