Ügyvezetőváltás a Baumit élén
Közvetlenül az Wopfinger Baustoffindustrie GmbH igazgatói székébe került Georg Bursik, a Baumit Kft. ügyvezető igazgatója, aki 1999 óta a dorogi központból irányította az osztrák tulajdonban lévő, szárazvakolatokat, hőszigetelő és felújító rendszereket valamint aljzatbetonokat gyártó vállalat munkáját.
Az elmúlt nyolc évben három és félszeresére nőtt a cég forgalma. Tavaly 10.2 milliárd forint árbevételt realizáltak. Az ügyvezető ellenőrzésével ötmilliárdos fejlesztést hajtottak végre. 2004-ben adták át alsózsolcai szárazvakolat-gyártó üzemet, jövőre tervezik a Mátrai Hőerőmű melléktermékét hasznosító rea-gipsz gyár megnyitását Visontán, három év múlva pedig egy dél-magyarországi egység hadrendbe állításával kívánják tovább növelni a magyarországi termelésüket, amelynek jelentős részét a közép-európai térség országaiban pl. Szlovákiában értékesítik.
Georg Bursikot posztján a főként készbeton forgalmazással foglalkozó Readymix-csoport eddigi vezetője Debreczeni Gábor váltja, aki elsősorban a jelentős tradíciókkal rendelkező vállalatcsoport a Baumit Kft. jelenlegi piaci pozíciójának megőrzését, a megkezdett beruházások megvalósítását és új termékek bevezetését tartja szem előtt.
Georg Bursikot posztján a főként készbeton forgalmazással foglalkozó Readymix-csoport eddigi vezetője Debreczeni Gábor váltja, aki elsősorban a jelentős tradíciókkal rendelkező vállalatcsoport a Baumit Kft. jelenlegi piaci pozíciójának megőrzését, a megkezdett beruházások megvalósítását és új termékek bevezetését tartja szem előtt.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?