Új HR igazgató a Drehernél
Berkes Áron HR igazgatóként, Bartek Grzęda pénzügyi igazgatóként, Rácz András pedig integrált ellátási lánc igazgatóként csatlakozott a Dreher Sörgyárak vezetőségéhez.
Berkes Áron több mint 16 éves vezetői tapasztalattal érkezik a Dreher HR igazgatói pozíciójába. Pályáját a DHL-nél kezdte, majd először országos, később regionális szinten felelt a Schneider Electric HR területéért. Az elmúlt években előbb a Vodafone, majd a United Consult Zrt. HR igazgatói feladatait látta el. Elődje, Kreiter Éva 13 év dreheres karrier után az Asahi UK HR vezetőjeként folytatja pályafutását. (Kreiter Évával készült interjúink itt olvashatóak.)
Bartek Grzęda 2012-ben csatlakozott az Asahihoz a lengyel Kompania Piwowarskánál, majd különböző pénzügyi területeken szerzett tapasztalatot. Ezt követően Romániában, az Ursusnál töltött be pénzügyi üzleti partneri vezetői szerepet, ahol egy nagy létszámú csapatot irányított. Budapestre Prágából, az Asahi Europe & International (AEI) stratégiai projektmenedzseri pozíciójából érkezik. Bartek Bai Józsefet váltotta, akit időközben az európai, közel-keleti, afrikai és ázsiai régióért felelős pénzügyi igazgatónak neveztek ki a vállalatcsoportnál.
Rácz András közel két évtizedes nemzetközi karrier után tért vissza Magyarországra a Dreher integrált ellátási lánc igazgatójaként. Pályafutását a Pécsi Sörfőzdénél kezdte, majd 2008 óta a Carlsbergnél töltött be különböző szerepköröket több országban. Szaktudása a teljes ellátási láncra kiterjed: különösen erős a sörfőzés, a fejtés, a minőségbiztosítás, valamint a műszaki és az új termékfejlesztés projektek irányítása és a nagy, sokszínű csapatok vezetése terén.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon