kapubanner for mobile

Új marketing igazgató a HELL ENERGY-nél

A HELL ENERGY Magyarország Kft. korábbi marketing igazgatója, Fodor Imola hamarosan anyai örömök elé néz, így a megüresedő pozícióba keresett megfelelő embert az energiaital-gyártó. Az új vezető a Marquard Médiától érkezik - tájékoztatták portálunkat.

Pantl Péter február 16-tól tölti be a marketing igazgatói posztot.

A hazai vállalat számára - tulajdonosi szemléletet kívánó bizalmi beosztásról lévén szó - a kiválasztásnál a szakmai tapasztalat mellett fontos volt a személyiség, a kreativitás és az újdonságokra való fogékonyság is - derül ki a sajtóanyagból.

Pantl Péter több mint 20 év médiában eltöltött időszak után mindenképpen szerette volna kipróbálni magát ügyfél oldalon is.

A szakember ezt megelőzően a Marquard Media Magyarország Kft. tartalomigazgatója volt. Az általa vezetett divízió foglalkozott többek között a Playboy, a Men’s Health és a Runner’s World magazinokkal, valamint az ehhez kapcsolódó weboldalakkal és applikációkkal, de dolgozott korábban tanácsadóként a Roxy Rádiónál, illetve a Danubius Rádiónal is.

Az új igazgató feladata lesz a teljes magyar marketing csapat irányítása mellett az export országok marketing támogatásának irányítása, mely az összes export ország estében a magyarországi központból szerveződik - zárul a közlemény.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek