Új munkahelyek létesültek a SPAR-nál a GVH beavatkozásának köszönhetően
Több mint 100 hazai kistermelő jutott értékesítési lehetőséghez, és új munkahelyek is létesültek a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-nél a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) beavatkozásának köszönhetően - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
A közleményben felidézik: a GVH még 2020 decemberében tárta fel, hogy a hollandiai székhelyű nemzetközi élelmiszer-kereskedelmi üzletlánc magyarországi vállalkozása visszaélt jelentős piaci erejével a magyar beszállítók kárára, ezért egy mintegy 1,7 milliárd forintos, a hazai beszállítókat, kkv-kat támogató intézkedéscsomag végrehajtását rendelte el a hatóság.
A most zárult utóvizsgálat ennek értékelését végezte el. A GVH beavatkozása elérte a célját, a Spar ugyanakkor mulasztásokat követett el a végrehajtott intézkedések igazolásával kapcsolatban, ezért 5 millió forint bírságot kell fizetnie
- írták a közleményben.
A közleményben részletezték, hogy a 2020 decemberében lezárult vizsgálatban a GVH feltárta, hogy a Spar a magyar beszállítóival szemben visszaélt piaci erejével.
A hatóság megállapította, hogy a Spar bónuszrendszere indokolatlanul, és egyoldalúan írt elő díjakat a beszállítóknak azért, hogy termékeik a bolthálózat polcaira kerülhessenek.
A GVH Versenytanácsa a jogsértés megállapításán túl egy összetett, mintegy 1,7 milliárd forintos intézkedéscsomag végrehajtását rendelte el a cég számára az eljárás eredményeként, amelyre tekintettel nem szabtak ki bírságot. Ennek része volt teljesen új, korábban nem létező munkahelyek létesítése is.
A GVH eljárásának eredményeként a Spar vállalta, hogy hat regionális szállítói központot (Győr, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza, Pécs, Székesfehérvár, Zalaegerszeg) alakít ki a magyar helyi kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeinek növelésére.
A cég a GVH eljárásának hatására vállalta, hogy a regionális rendszer 90 százalékában új mikro-, kis- és közepes méretű beszállítóknak juttat lehetőségeket. Emellett a Spar vállalta azt is, hogy a minőség-audit, a logisztika, a raktározás, és a marketing területén is oktatással segíti a beszállítók tevékenységét - ismertették a közleményben.
A GVH az utóvizsgálatkor megállapította, hogy a Spar az előírt, regionális beszállítói rendszer kialakítását célzó kötelezést végrehajtotta, az előírt 1,7 milliárd forintos költségvetésnél többet fordított erre, azaz eggyel több, hét regionális beszállító központot hozott létre, mint ami elő volt írva, a rendszert azóta is működteti.
A hatósági beavatkozás eredményeként a 2021-2023. időszakban több mint 100 új helyi kistermelő jutott értékesítési lehetőséghez, marketing támogatáshoz, az új beszállítók aránya meghaladta a kötelezésben előírt 90 százalékos minimum értéket.
A Spar a GVH kötelezésének eredményeként a regionális beszállítói központokhoz kapcsolódóan 23 új munkahelyet is létrehozott - tájékoztatott a GVH.
A hatóság közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az előírt kötelezettségek végrehajtását minden esetben vizsgálják, hiányos teljesítés, vagy elmaradt igazolás esetén a GVH akár jelentős bírságot is kiszabhat az érintett vállalkozásra.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Januárban elindult a próbagyártás a szegedi BYD-gyárban – közölte Botka László polgármester. A gyárban már mintegy 960 fő dolgozik, és a... Teljes cikk
A Binder Ipari Szerkezetépítő Kft. négymilliárd forint értékű beruházást hajt végre Csöngén a kormány támogatásával, aminek nyomán... Teljes cikk
Színvonalasabb és biztonságosabb lehet a betegellátás a jövőben a Debreceni Egyetem (DE) és a GE HealthCare közötti újabb keretmegállapodásnak... Teljes cikk
- Hogyan érvényesítsük az szja-kedvezményeket 2026-ban? - Érdemes időben nyilatkozni 3 hete
- Új HR vezető az Arvalnál 3 hete
- Gazdasági csoda vagy drága illúzió? 2025 rekordberuházásai Magyarországon 1 hónapja
- Több tízezerrel kevesebben dolgoznak Magyarországon – a férfiaknál drámai a csökkenés 1 hónapja
- Hol élnek a legjobban kereső magyarok? Településenként mutatjuk a nettó béreket 2 hónapja
- Hol fizetnének ötször többet a munkádért Európában? 2 hónapja
- Válságspirálban az RTL: akár ezernyi munkahely is megszűnhet 2 hónapja
- Elhunyt az egyik dolgozó, aki az ajkai erőműbalesetben sérült meg 3 hónapja
- VOSZ MultiMentor: program, amely összeköti a magyar cégeket a multinacionális vállalatokkal 3 hónapja
- Új kommunikációs vezető az Auchannál 4 hónapja
- Tudásra építve a létesítményüzemeltetésben – a B+N Csoport a képzésben látja a jövőt 4 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig