kapubanner for mobile

Új munkahelyeket teremt Szolnokon a Béres Zrt.

Lerakták a Béres Gyógyszergyár Zrt. új gyártórészlegének alapkövét hétfőn Szolnokon. A 3,2 milliárd forintos beruházás egyedi kormánydöntés alapján, 50 százalékos vissza nem térítendő állami támogatást kap, és 60 új munkahelyet hoz létre - közölte a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke az ünnepélyes alapkőletételen.

Béres József elmondta: a fejlesztés során bővítik a raktárt, új gyártóüzemet építenek, termelőeszközöket szereznek be, amivel 60 új munkahely jön létre.

A foglalkoztatottak száma a kezdeti 64-ről mára 238-ra emelkedett, ezzel a Béres Gyógyszergyár Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok megye tizedik legnagyobb magánfoglalkoztatójává vált. Kiemelte: a beruházással a foglalkoztatottak száma 2017-re eléri a 270-et.

Bischof Zsolt, a zrt. szolnoki gyárának igazgatója arról beszélt, hogy a mostani beruházással több mint két évtizedes fennállásának legnagyobb fejlesztését valósítja meg a gyógyszergyár Szolnokon, 1640 négyzetméterrel növeli a gyár területét, 800 négyzetméterrel logisztikai raktárát, új technológiát telepít, fejleszti az infrastruktúrát, a gyártói kapacitás csaknem megduplázódik. A beruházás tervezett befejezése november 30.

Bischof Zsolt bejelentette: a fejlesztés jövőre sem áll meg, a jelenlegi üzem átalakítására 2017-ben kerül sor. Bővítik a minőségellenőrző és mikrobiológiai laboratóriumokat, új csomagológépsort vásárolnak.

A nyilvános cégadatok szerint a zrt. éves nettó árbevétele 2014-ben csaknem 18 milliárd forint volt. A társaság adózott eredménye elérte 975 millió forintot.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek