Új munkaügyi kirendeltség nyílt a sarkadi kistérségben
A szociális minisztérium arra törekszik, hogy az ország 47 hátrányos helyzetű kistérségében lehetőség szerint mindenhol legyen a munkaügyi központoknak kirendeltsége. Erről Tarcsi Gyula, a Miniszterelnöki Hivatal igazgatási szakállamtitkára beszélt, amikor átadta a sarkadi kistérség munkaügyi kirendeltségét.
A határ menti, sarkadi kistérséghez 11 település tartozik, és ez a térség az ország hatodik legkevésbé fejlett területe. Az idén júniusban 2 304 munkanélkülit tartottak itt nyilván, s közülük 915 személy már több mint egy éve keres magának munkát. Az álláskeresők aránya nem csak a megyében, hanem a régióban is a legmagasabb. A gazdaságilag aktív népesség számához viszonyítva az álláskeresők aránya megközelíti a 27 százalékot. Békés megyében ez az arány 14, a régióban pedig 11,3 százalék. Az elhelyezkedést nehezíti, hogy magas a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya, hiszen az országos átlaghoz képest több mint kétszer annyian dolgoznak ebben az ágazatban. Az elhelyezkedést tovább nehezíti, hogy ebben a térségben a legalacsonyabb a vállalkozási hajlandóság a régióban. Az 1 000 lakosra jutó működő vállalkozások száma mindössze 30, ami az országos átlag 47 százaléka.
Az új kirendeltségen 11 munkatárs segíti az álláskeresőket, és Tóth Imre sarkadi polgármester a megnyitón egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a kistérség önkormányzatai partnerként tekintenek az új kirendeltségre, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a foglalkoztatási helyzet javuljon.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?