kapubanner for mobile

Új telephelyekkel bővül a bonyhádi ipari park

Új telephelyekkel bővül a bonyhádi ipari park, ahol 2013-ban két cég számára közel egymilliárd forintos beruházással épül üzemcsarnok.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján közzétett adatok szerint a beruházáshoz a Völgységi Ipari Park Nonprofit Kft. mintegy 50 százalékos, 473 millió forint európai uniós támogatást nyert el.

Frei István, a gépjárműipari Schäfer-Oesterle Kft., Pierre Heschung, a HG Cipői Kft. és Bölcsföldi Árpád, az ipari park kft.-ben többségi tulajdonos Bonycom Kft. ügyvezetője ez év júliusban szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy együttműködnek a projekt megvalósításában.

A cégek vezetőinek közlése szerint a jelenlegi, az egykori bonyhádi cipőgyár területén lévő telephelyük nem alkalmas hosszú távon a termelésre. A projekt keretében egy 4000 és egy 2000 négyzetméteres üzem épül.

Glöckler Ferenc, a város aljegyzője az MTI-nek elmondta: a cégek ugyan az új telephelyek építésével nem vállaltak plusz foglalkoztatást, de a jelenlegi létszámot sikerül Bonyhádon megtartani. A Schäfer-Oesterle Kft. 200, a HG Cipőipari Kft. 80 főt foglalkoztat.

Az üzemcsarnokok építése a tervek szerint 2013 tavaszán kezdődik, és a jövő év nyarán fejeződik be - tette hozzá.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek