Új üzletágvezetők a KPMG-nél
Átalakult vezetőséggel vág neki az új pénzügyi évnek Magyarország egyik első globális és univerzális tanácsadó cége, a KPMG. A 35 évvel ezelőtt, a BIG4-ok között a hazai piacon elsőként megjelent cég célja, hogy az egyre összetettebb gazdasági környezetben is jól működő, hatékony üzleti megoldásokkal támogassa ügyfeleit.
Noha továbbra is szakterületekre osztják a kompetenciákat, a KPMG szakemberei ma már átfogó megoldásokkal és közösen, több terület szakértői együttműködésével, multidiszciplináris megközelítéssel dolgoznak azon, hogy az ügyfeleik az állandó változás környezetében a jövő elvárásainak is kiválóan megfeleljenek.
Ezen vízió mentén, 2024. október 1-től a tanácsadás üzletágért a KPMG két korábbi szakterületi vezető partnere, Rakó Ágnes és Kórász Tamás immár közösen felelnek.
„A KPMG mára univerzális tanácsadó céggé vált. Ügyfeleink számára teljes körű támogatást nyújtunk minden üzleti kihívás és változás kezelésében. Széleskörű és sokrétű ismerettel és tudással rendelkező szakértői bázisunk segítségével komplex megoldásokat kínálunk, biztosítva a különböző szakterületek minden eddiginél összehangoltabb munkáját a siker érdekében” – emelte ki Rakó Ágnes és Kórász Tamás a kinevezésük kapcsán.
A KPMG adó- és jogi tanácsadási üzletága is átalakul. Beer Gábor, partner, a terület korábbi vezetője kitöltötte 10 éves vezetői ciklusát, így 2024 október 1-től vezetőként elsősorban a tranzakciós tanácsadási üzletág fejlesztésért felel.
Az adó- és jogi tanácsadási üzletág új vezetője, 2024 októberétől Srankó Zsolt, aki korábban a közvetett adózási területet vezette partnerként.
„Az adózásért felelős vezetők munkakörnyezete drámaian megváltozott. A világ egyre gyorsabban fejlődik és digitalizálódik, így az adózási funkcióknak is át kell alakulniuk, hogy lépést tartsanak vele. A gazdasági bizonytalanság arra kényszeríti a szervezeteket, hogy csökkentsék a költségeket és növeljék a hatékonyságot; az adóhatóságok pedig folyamatosan újítják az adóigazgatás és -beszedés módját a technológia és az adatok felhasználásával” – emelte ki kinevezése kapcsán Srankó Zsolt.
Valamivel korábban, 2024 júniusban a KPMG könyvvizsgálati üzletágának élére is új vezető, Simonyi Albert lépett.
„Vallom, hogy funkcióvezetőként felelősséget vállalok a teljes KPMG sikeréért, ezért nagy hangsúlyt helyezek a társosztályokkal való szoros együttműködésre, hiszen a jövő a funkciókon átívelő megoldásokban rejlik” – mondta el még kinevezésekor Simonyi Albert.
A jövőben is a vezetőség tagja marad dr. Tóásó Bálint, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda vezetője.
Rózsai Rezső, a KPMG magyarországi vezérigazgatója pedig továbbra is a vállalat irányítására, a cég digitális és kollaboratív képességeinek további erősítésére, valamint a magyarországi tagvállalat régiós és nemzetközi szerepének növelésére fókuszál.
Az új vezetők a KPMG fő stratégiai irányaival összhangban kiemelten fókuszálnak a régiós, illetve globális kapcsolatok és együttműködések erősítésére, a határokon átívelő, nemzetközi tapasztalat-, és tudásmegosztást támogató környezet kialakítására.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon