Új vezérigazgató a Vértesi Erőműben
A Vértesi Erőmű Zrt. közgyűlésén Kovács András Zoltánt nevezték ki a társaság vezérigazgatójává és új igazgatóságot választottak, egyúttal megköszönték az előző elnök-vezérigazgató, Magyari József válságkezelő munkáját - tájékoztatta a Vértesi Erőmű pénteken az MTI-t.
A Vértesi Erőmű Zrt. 2010 májusában kinevezett vezetése végrehajtotta feladatát, rendezte a társaság adósságállományát és a munkavállalók jövőjét. A működés a válságkezelés után visszatérhet a normál üzemmódba, ezért a közgyűlés megköszönte a válságmenedzserek munkáját és a több évtizedes villamosenergia-ipari tapasztalattal rendelkező Kovács András Zoltánt nevezte ki vezérigazgatóvá - közölte a VÉRT.
A csődhelyzet kezelésével, a csődegyességgel és a reorganizációval a VÉRT és az MVM vezetése visszaállította a normál üzleti folyamatokat, a Vértesi Erőmű 2014-ig üzemelhet. A vállalat együttműködik Bokod és Oroszlány önkormányzatával, hogy a térség távhőellátását is megnyugtatóan rendezzék.
A közgyűlés új tagokat választott a Vértesi Erőmű Zrt. igazgatóságába, a testület tagjai: Nagy Sándor, Kovács András Zoltán, Havelda Tamás, Varga László és Zsebők István - tájékoztatott az erőmű.
A Vértesi Erőmű csődeljárása 2011 júliusában fejeződött be, amire azért volt szükség, mert a vállalat vezetése a Kapolyi László nevével fémjelzett System Consultinggal áramvásárlási megállapodásokat kötött, majd ezek meghiúsulása után az erőműnek közel tízmilliárd forintot meghaladó kártérítést kellett kifizetnie az áramkereskedőknek.
A társaság továbbra is kapja a felhasználók által megfizetett "szénfillért", amiből a VÉRT-nek évi 6,7 milliárd bevétele van, de ezt csak a bányabezárás költségeire fordíthatják. A szénfillér fenntartásával a tervezett 2012 helyett 2014 végéig működhet az ország egyetlen mélyművelésű szénbányája, a Márkushegyi Bányaüzem, a rekultiváció 2018-ig adhat munkát a térségben.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?