kapubanner for mobile

Új vezérigazgató az Invitech élén

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az eddigi vezérigazgató-helyettes, Marton László veszi át az ICT-vállalat irányítását.

Marton László 2019 júniusa óta az Invitech ICT Services Kft. vállalati értékesítési vezérigazgató-helyettese; feladatköre kiterjedt az üzleti ügyfeleknek nyújtott távközlési és IT-szolgáltatások értékesítésére, valamint a teljes körű ügyfélkapcsolati tevékenység irányítására - írja a 4ig közleménye. A szakember korábban a jogelőd Invitel ICT üzletfejlesztési igazgatójaként meghatározó szerepet vállalt a társaság informatikai kompetenciájának megteremtésében, az infokommunikációs szolgáltatások bevezetésében. Ezt megelőzően éveken keresztül irányította a társaság nagyvállalati és kormányzati értékesítési tevékenységét, mely később kiegészült a középvállalati szegmens ügyfélkörével is. Marton László szakmai és vezetői tapasztalatait az IBM Magyarországnál eltöltött tíz év során alapozta meg, ahol a pénzintézeti üzletágban kereskedelmi területen dolgozott, majd a nagyvállalati ügyfélszegmens vezetője lett. A szakember az Invitelhez történő csatlakozását megelőzően az egyik jelentős hazai rendszerintegrátor vállalatnál volt marketing és értékesítési igazgató.

Marton László feladata az Invitech üzleti stabilitásának megőrzése mellett a cégcsoport átalakítási folyamata során a telekommunikációs vállalat értékesítési tevékenység kialakítása és koordinálása lesz.

Bőthe Csaba, korábbi vezérigazgató 2022. július 1-től volt az Invitech vezérigazgatója, ezt megelőzően pedig az Invitech marketing- és üzleti támogatások igazgatóságát is vezette 2018 és 2019 között.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek