kapubanner for mobile

Új vezetőt nevezett ki a Privy Council

A Privy Council Communications 2010. január elsejétől Varga Zita Hellát nevezte ki a kommunikációs tanácsadó cég igazgató-helyettesévé.

Varga Zita Hella
Varga Zita Hella PR és kommunikációs szakember német bölcsész és kommunikációs diplomát szerzett public relations szakirányon a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán. 2005 óta a Privy Council Communications munkatársa, 2007-től ügyfélkapcsolati igazgató, igazgató helyettessé 2010. január 1-jével nevezték ki szakmai tapasztalatai, rátermett vezetői képességei alapján.

Az új vezető olyan projekteket menedzselt már az ügynökségnél, mint a Debreceni Egyetem vagy a Budapesti Gazdasági Főiskola teljes intézményi kommunikációja, a gazdasági élet szereplői közül többek között a Rába Nyrt. és az Erste Bank Befektetési Zrt. is ügyfelei közé tartozott. Emellett jelentős tapasztalatokat szerzett az ingatlanpiaci szegmensben, illetve jelentős részt vállalt a BÁV Zrt. műkereskedelemmel foglalkozó üzletágának újrapozícionálásában és a HELL Forma 1 szponzorációjának rendkívül sikeres kommunikációjában is.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek