kapubanner for mobile

Új elnök a NAV élén

A leköszönő Sors László 3 évig volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke.

Facebook-oldalán jelentette be Varga Mihály, hogy júliustól új elnöke lesz a NAV-nak. A leköszönő Sors László helyét Vágujhelyi Ferenc veszi át, aki korábban már dolgozott a hivatalnál informatikai elnökhelyetteseként, legutóbb pedig a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács vezetőjének tisztségét töltötte be, ahol szintén az infokommunikációs szektor fejlesztéséért dolgozott.

A pénzügyminiszter megköszönte Sors László 3 éves munkáját a NAV élén. Mint írta, vezetése alatt uniós szinten is példaértékű újításokat vezetett be az adóhivatal. Az új vezető fő feladata a digitális átállás felgyorsítása lesz. 

 

  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek