Újabb 10 százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére januártól
Újabb 10 százalékkal emelkedik 2026. január 1-vel a szakképzésben dolgozó oktatók bére - hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a szakképzési béremelésről tartott sajtótájékoztatón.
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter (b) és Kovács Attila, a Budapesti Gépészeti SZC Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum igazgatója a szakképzési béremelésről tartott budapesti sajtótájékoztatón 2025. december 12-én. MTI/Hatházi Tamás
Hozzátette, ezzel 24 ezer oktató bére növekszik, erre a célra a magyar költségvetésből 32 milliárd forintot biztosítanak.
A béremelés minden fenntartó esetében biztosított - jelentette ki.
Hankó Balázs elmondta,
a januári emelés révén elérik, hogy minimum bruttó 775 ezer forint lesz a szakképzésben dolgozók havi fizetése. Átlagosan ez 890 ezer forintot jelent, a legkiválóbbak több mint 1 millió forintot fognak havonta hazavinni.
A miniszter felidézte, 2020 óta ez az ötödik béremelés, 30 százalékkal kezdődött, majd folytatódott 15 százalékkal, 32 százalékkal, 21 százalékkal, most pedig újabb 10 százalékos béremelés lesz, vagyis 2010 óta két és félszeresre emelkednek a bérek.
Hankó Balázs szólt arról is, hogy a fiataloknak a magyar szakképzés sikert, a magyar szakma hivatást és elkötelezettséget ad.
Kitért arra, hog a megújult magyar szakképzés Európa és világ élvonalában van, amit az eredmények is mutatnak. Példaként említette, hogy a fiatal szakemberek őszi Európa-bajnokságán a szoftverfejlesztés, a webfejlesztés, a rendszerüzemeltetés és az Ipar 4.0 szakmákban 4 aranyérmet szereztek a magyar fiatalok, a két ezüstérem közül az egyik az ipari robotika, az öt bronzéremből pedig az egyik a mechatronika szakmákban volt.
Azaz az ország szakképzése a legmodernebb szakmákban, hivatásokban Európa élén áll. Az, hogy a világban is ott helyünk, mutatja, hogy az OECD munkaerőpiaci megfelelőségi elemzése alapján Magyarország bronzérmes - fogalmazott a miniszter.
A tárcavezető elmondta azt is, hogy a megújult szakképzésnek köszönhetően motiváltak az oktatók is, bérüket folyamatosan fejlesztik. Az egész képzés a duális gyakorlatra épül, tízből minden ötödik, vagyis minden második fiatal gyakorlati helyen is tanul.
Hankó Balázs szólt arról is, hogy
az elmúlt éveket is figyelembe véve 400 milliárd forinttól újul meg a magyar szakképzés, most is 100 milliárdos infrastruktúra fejlesztés van folyamatban a 21. századi szakképző intézményfejlesztési programban, és 70 milliárd forintnyi európai uniós forrás áll rendelkezésre akár a felzárkóztató Dobbantó programban, vagy akár az ágazati tudásközpontokban, amelyek a világ élvonalába visznek bennünket.
A diákok ösztöndíjat, bért kaphatnak. Az ösztöndíj összege elérheti a havi 60 ezer forintot, a duális bér összege pedig a 169 ezer forintot is - hívta fel a figyelmet a miniszter.
A miniszter szerint a magyar szakképzés kulcsa a kiváló szakképzés, az emelkedő bérek, az infrastruktúra fejlesztés, a duális képzés, a motivált diákok, a motivált oktatók. Aki szakmát választ, sikert választ. A kormány elkötelezett a magyar szakképzés fejlesztésében - hangsúlyozta Hankó Balázs.
Kovács Attila, a Budapesti Gépészeti SZC Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum igazgatója elmondta, az újabb béremelés nagy lehetőséget ad a szakképző intézményeknek, technikumokban arra, hogy bevonzzák és megtartsák a magasan kvalifikált szakembereket a szakképzésben.
A szakképzésben a szakoktatói pálya megbecsülése, az intézmények fejlesztése minőségi fejlődést hoz. Mindez a gazdaságra is serkentően hat, hiszen az iskolából kikerülő magas szintű szaktudású szakemberek megállják a helyüket a munka világában.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk
A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk
A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk
- Navigálás a viharban: így lett közel 9 milliárdos árbevétele a Pensumnak 3 hete
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 4 hete
- PDSZ: a kormány azonnal kezdjen tárgyalásokat a pedagógusok bérrendezéséről 1 hónapja
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 1 hónapja
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 2 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 2 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 2 hónapja
- Közel 800 ezer forint az átlagbér Magyarországon – itt a friss KSH-adat 2 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja
- "Tarthatatlan a helyzet" – azonnali béremelést követelnek a kulturális dolgozók 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?