kapubanner for mobile

Újabb bankfiókok nyílnak a válság ellenére

A vártnál szerényebb mértékben szabták át magyarországi fiókhálózataik fejlesztési terveit a hitelintézetek - derül ki a Világgazdaság körképéből.

A korábbi évekre jellemző óriási nyitási láz csillapodott, és találni olyan bankot is a piacon, amely a korábbi terveivel ellentétben több mint 70 új egység nyitását halasztja el, ám a legtöbb hitelintézet legkevesebb három-négy, de akad olyan is, amelyik több tíz új értékesítési pont nyitását tervezi 2009-ben.

Nem jellemző a tömeges fiókbezárás, sőt, a Világgazdaság által megkérdezett bankok tájékoztatása szerint az egy-két megszüntetett egységet is újra megnyitják.

A legnagyobb hazai fiókhálózatot üzemeltető OTP Bank szerint például akkor zárnak be értékesítési egységet, ha azt új vagy felújított fiók váltja ki. A hitelintézet jelenleg 403 értékesítési pontot működtet az országban, az idén eddig két újat nyitott, s további kettő átadása várható.

Ugyanis még mindig a bankfiók az értékesítés és az ügyfelekkel történő kapcsolattartás a bank legfontosabb platformja, ami pedig arra készteti a hitelintézeteket, hogy csak alapos megfontolást követően adják fel hálózataik bővítésére vonatkozó terveiket.

Az UniCredit az idén már 17 egységet indított el, s az év végéig 2 újabbat tervez. Még 2-3 új fiókkal számol decemberig az MKB Bank is. A CIB a bankfiókok helyett inkább ATM-hálózatának kiépítésébe fektet energiát.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek