kapubanner for mobile

Újabb egymillió munkahelyet ígér a Fidesz

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Fidesz-kormány olyan országot szeretne építeni, ahol több mint ötmillióan dolgoznak, megközelítve a teljes foglalkoztatottságot - mondta a Fidesz ügyvezető alelnöke szombaton Kiskunfélegyházán, a kormánypártok helyi polgármesterjelöltjének kampánygyűlésén.

Kósa Lajos hangsúlyozta: amikor 2010-ben átvették a kormányzást, 3,4 millió ember dolgozott, most pedig 4,1 millióan állnak munkában.

A keletkezett 700 ezer új munkahelyből 300 ezer piaci, a különböző közösségi munkahelyeken, valamint a közszférában foglalkoztatottak száma százezer, a többieket pedig a közmunkaprogram keretében foglalkoztatják - mondta a Fidesz ügyvezető alelnöke.

Megfogalmazása szerint a baloldali pártok lenézik a közfoglalkoztatottakat, pedig "minden munka értékes, minden munka fontos, és minden munkára szükség van".

A politikus szerint az országgyűlési és az európai parlamenti választások után az önkormányzati választásnak is komoly tétje van, hiszen a kormány nagymértékben támaszkodik rájuk. A kormány azokra tud támaszkodni, akik együttműködőek - emelte ki.

Kapus Krisztián (Fidesz-KDNP) polgármesterjelölt azt mondta, hogy 2010-ben adósságoktól terhelt várost vett át elődjétől. Jelentős eredményként értékelte, hogy a kormány adósságátvállalása segítségével, valamint jó gazdálkodással kifejezetten jó anyagi helyzetbe került Kiskunfélegyháza.
Ma 1,3 milliárd forint van az önkormányzat számláján, és ezt a város fejlődése érdekében fogják felhasználni - jelentette ki.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek