Újabb gyártás indul Győrben
Újabb gyártási programokat telepít a holland Philipstől tavaly megvásárolt győri gyárába a tajvani Lite-On Corporation - számol be a Napi Gazdaság.
Autórádiókba építhető dvd-modulok gyártását telepíti Magyarországra a tajvani Lite-On Corporation. Az áprilistól induló program a győri gyárba, a jelenleg mintegy 1200 dolgozót foglalkoztató Automotive Playback Modules Magyarország Kft.-hez kerül. A tervek szerint az új típusú dvd-modulból már az idén mintegy félmillió darabot gyártanak - mondta Hans-Martin Maier ügyvezető igazgató a Kisalföldnek.
Az anyavállalat elsősorban a győri cég elmúlt évi teljesítménye alapján döntött úgy, hogy a modulgyártás Magyarországra kerül. A Lite-On és a Philips még 2006 decemberében állapodott meg arról, hogy a cd- és dvd-lejátszó-részegységeket gyártó győri üzem gazdát cserél.
A Philips a döntést azzal indokolta, hogy a jövőben elsősorban az egészségügy-technikai berendezések, képalkotó orvosi eljárások, valamint az energiatakarékos világítástechnikai eszközök fejlesztésére és gyártására összpontosít. Ezt követően a Lite-On bejelentette, hogy növelni akarja a győri gyár kapacitását, amelynek irányítása alá tartozik a cégcsoport munkácsi üzeme és portugáliai logisztikai központja is.
Napi Gazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?