Nagy a baj a győri Audinál - elindult a csendes leépítés?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöbb mint ezer dolgozót helyeztek át alacsonyabb bérű munkakörbe a győri Audinál – akár bruttó 400 ezer forinttal alacsonyabb bérrel. Az Átlátszó egyik forrása szerint a jelenlegi, mintegy 12 ezres létszámot a győri gyárban 10 ezer fő alá szeretnék csökkenteni. Az Audi Hungária közleménye szerint jelenleg tömeges elbocsátást nem terveznek.
Az Átlátszó információi szerint, bár a győri Audi járműgyára továbbra is teljes kapacitással működik, a régebbi, 1994 óta működő motorgyár komoly gondokkal küzd. A kihasználatlanság miatt itt jóval kevesebb munkatársra van szükség, azonban a cég korábbi belső megállapodása értelmében közvetlen elbocsátás nem lehetséges – csak akkor szűnik meg valakinek a munkaviszonya, ha nem fogadja el az ajánlott másik munkakört. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a motorgyári dolgozóknak a járműgyárban ajánlanak fel állást. Michael Breme, az Audi Hungária ügyvezetője már tavasszal jelezte: egyre nagyobb rugalmasságot várnak el a dolgozóktól.
A szakszervezet közlése szerint közvetlen elbocsátásról nincs tudomásuk, viszont a munkakör- és bérváltozásokat ellenzik. A munkáltató több esetben is élt azzal a lehetőséggel, hogy a munkatárs továbbfoglalkoztatását új munkaszerződésben, megváltozott munkakörrel és alapbérrel biztosítja. A szakszervezet szerint előfordult már a minimálbér több mint felével történő alapbércsökkentés is.
A lap egyik forrása szerint eddig közel ezer motorgyári munkavállalóval szemben alkalmazták ezt a megoldást, mely során a fizetésük jelentős mértékben csökkent. Míg a motorgyárban dolgozó szakemberek átlagbére kb. bruttó 1,2 millió forint, addig ez a járműgyárban csupán bruttó 800-850 ezer forint.
A továbbfoglalkoztatási feltételek nem egységesek: míg a motorgyárban korábban rugalmasabb, szakmai jellegű munkát végeztek a dolgozók, a járműgyárban többnyire háromműszakos, monotonabb szalagmunkát kell vállalniuk. A bérkülönbségekre vonatkozóan konkrét adatokat a cég nem közölt, de a munkáltató szerint a különböző fizetések bérfeszültséget okozhatnak, ezért alakítanak ki egységes struktúrát.
Az Audi Hungária közleménye szerint folyamatosan dolgoznak a költségek csökkentésén és a szervezeti struktúra optimalizálásán. A gyártást az aktuális piaci kereslethez igazítják, és a munkavállalók nagy részének rugalmas átcsoportosítással próbálják biztosítani a továbbfoglalkoztatást.
Hozzátették, hogy kollektív szerződésük átlagon felüli jövedelmet biztosít, és jelenlegi tervek szerint tömeges elbocsátást nem terveznek.
Egy forrás szerint azonban a jelenlegi, mintegy 12 ezres létszámot a győri gyárban 10 ezer fő alá szeretnék csökkenteni.
Ez egybevág a Volkswagen konszern május végi bejelentésével, miszerint 2030-ig 35 ezer fő leépítését tervezik csoportszinten.
A motorgyár mellett a műszaki fejlesztési részleget is érintheti az átalakulás. A fejlesztőmérnökök jelenleg is munkahiánnyal küzdenek, több projektet áthelyeztek Németországból. Az elektromobilitási átállás miatt ez a terület várhatóan átalakul. A szakszervezet szerint az új műszaki megoldások más kompetenciákat igényelnek, így több dolgozónak más pozíciót ajánlott fel a cég.
Az Audi szerint új megrendelések érkeznek, és ez szükségessé teszi a munkatársak egy részének átképzését. Ugyanakkor Ferdinand Dudenhöffer német autóipari szakértő szerint a jövőbeni elektromotor-fejlesztés nem Európában, hanem Kínában zajlik majd – ezzel együtt pedig a fejlesztési munkahelyek áthelyezése sem kizárt.
Az ügyben megkeresett Pintér Bence, Győr polgármestere úgy fogalmazott: a város legnagyobb munkáltatójának döntései érthető módon közérdeklődésre tartanak számot. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatnak fel kell készülnie a bizonytalan időkre, hiszen ha problémák lesznek, azok a szociális ellátórendszert is megterhelhetik – a város célja, hogy több forrást biztosítson ezen feladatok ellátására.
kép: pixabay.hu
Tízmilliókat ad dolgozóinak egy cég, ha felmondanak
- olvassa el korábbi cikkünk!
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?