Újabb tüntetéseket tervez az MSZP
Az MSZP elnöksége úgy döntött: a párt miskolci demonstrációja után újabb tüntetéseket szervez, elsősorban hátrányos helyzetű városokban - mondta Szanyi Tibor a testület szerdai ülését követően.
A pártelnökség a demonstráció tapasztalatait értékelve úgy határozott, hogy az MSZP az ország több pontjára, így elsősorban hátrányos helyzetű kelet-magyarországi városokba szervez tüntetést a következő időben. Szanyi Tibor szerint azonban Baranya megyében, az Ormánságban és az észak-dunántúli iparvárosokban is vannak olyan problémák, amelyek miatt az MSZP utcára viheti az embereket.
A szocialista párt elnöksége emellett szerdán tárgyalt a választási rendszer átalakításáról is. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő -– aki a tavalyi választásokon az MSZP budapesti kampányfőnöke volt -– azt mondta: hosszú távon alkalmazható, a jelenleginél arányosabb választási rendszert tartanak kívánatosnak, amely nem a Fidesz pillanatnyi érdekeit szolgálja. Hozzátette: a tisztán listás választási rendszer mellett az egyéni választókerületek és így a vegyes rendszer megtartását is lehetségesnek tartják akkor, ha az a mainál arányosabb lesz.
Molnár elmondta: a szocialisták egyelőre nem nyújtanak be saját javaslatot a választási rendszer átalakítására, helyette abban bíznak, hogy a sarkalatos törvények közül is kiemelkedő jogszabályról a kormánypártok hosszú egyeztetés után, az ellenzék véleményének figyelembevételével, és nem diktátumszerűen akarnak dönteni.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Egy friss tanulmány szerint három dologra van szükség, hogy növeljük mentális élességünket. Teljes cikk
A NAV közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt,... Teljes cikk
Öcsi bácsi 1986-ban kezdett el dolgozni a jelenlegi munkahelyén főállású autószerelőként, és a családi vállalkozás minden fontos mérföldkövénél ott volt. Teljes cikk
- 2 millió 250 ezer forintra emelkedik a bírák átlagjövedelme 1 éve
- Az MSZP a közművelődési dolgozók béremelését javasolja 2 éve
- Sávos szja-t szorgalmaz az MSZP 2 éve
- MSZP: növelni kell az "alapjövedelem-szintű" támogatásokat 2 éve
- A garantált megélhetési minimum bevezetését javasolja az MSZP 2 éve
- Új életpályamodell, új nyugdíjrendszer kellene a rendvédelmi dolgozóknak 2 éve
- Kétszáz új munkahely jön létre Miskolcon 2 éve
- Európai minimális bért, azaz 330 ezer forintot adna havonta az MSZP 2 éve
- Berobbant iparfejlesztés: van még munkaerő-tartalék Miskolcon 2 éve
- 350 ezer forintos minimálbérre tesz javaslatot az egyik párt 2 éve
- Szupermodern szakképző iskolát adtak át Miskolcon 3 éve
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben