kapubanner for mobile

Újabb újságíróknak mond búcsút a The New York Times

A The New York Times újabb száz munkatársát bocsátja el hírszerkesztőségéből az év végéig - tájékoztatott kedden a vezető amerikai liberális napilap.

A létszámcsökkentés az 1250 fős hírszerkesztőség 8 százalékát érinti. A finanszírozási gondokkal küzdő orgánum korábban már megvált 15-20 újságírójától.

A The New York Times dolgozóinak fizetését hónapokkal ezelőtt 5 százalékkal csökkentették, így próbálták elejét venni a kényszerű elbocsátásoknak. A piaci helyzet remélt javulása azonban elmaradt, ezért újabb kollégáktól kell megválni.

A Gannett és a McClathy médiabirodalmak utóbbi napokban közölt jelentései szerint az amerikai sajtó reklámbevételeinek zuhanása alig mérséklődött a harmadik negyedévben. Az egyre nehezebb pénzügyi helyzetre adott válaszok egyike az, hogy mind több napilap teszi fizetőssé az on-line tartalmak olvasását, amiről a The New York Timesnél is vita folyik.

Bill Keller vezető szerkesztő elmondta: nem tesz úgy, mintha a jelenlegi elbocsátásokkal nem növekednének a maradó újságírók feladatai. A lap korábban jelentősebb elbocsátásokat hajtott végre egyéb részlegeiben, lefaragták a szabadúszó újságírók juttatásait is, de a piaci helyzet romlása miatt a hírszerkesztőség létszámát is tovább kényszerülnek csökkenteni.

Az amerikai lapok között a The New York Times-nak van a legnagyobb hírszerkesztősége, más újságoknál az ott dolgozók száma a 750-et sem éri el. Az amerikai fővárosban, Washingtonban szinte minden napilap évek óta csökkenti kiadásait, s ezzel újságíróik száma is fogyatkozik. A Los Angeles Timesnál a hírszerkesztőségi alkalmazottak száma 1200-ról 600-ra, a The Washington Postnál 900-ról 700-ra esett vissza.

Bill Keller az elbocsátások ellenére reményét fejezte ki, hogy az újság továbbra is el tudja látni tájékoztatási feladatait a térség, az ország és az egész világ vonatkozásában. Leszögezte, "a világ legjobb hírszolgáltatója maradunk".
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek