Újra az év adótanácsadója lett az EY
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz International Tax Review (ITR) idén is az EY-t választotta az év adótanácsadó cégének, és az év transzferár-tanácsadójának Magyarországon. A tekintélyes nemzetközi adóügyi magazin immár tizenkét alkalommal ismerte el az EY Magyarország adótanácsadási szolgáltatásait.
Az Európai Adóügyi Díjakat minden évben az International Tax Review szerkesztői ítélik oda. A díjat azok a cégek kaphatják meg, amelyek kiemelkedő teljesítményt nyújtanak az adóügyi tranzakciók, a strukturálás és a transzferár-tanácsadás területén. Azon vállalatokat díjazzák, amelyek nemcsak meggyőző eredményeket érnek el, de élen járnak az innováció területén is, és képesek megbirkózni a legnagyobb kihívásokkal az egyes kategóriákon belül.
„A két rangos nemzetközi díj mindannak a következetes munkának az elismerése, amelyet az elmúlt években Magyarországon folytattunk, és amelynek köszönhetően a folyamatosan változó piacon meg tudtuk őrizni pozíciónkat az ország vezető adótanácsadójaként. A nemzetközi elismerés megszerzésében ügyfeleinknek is komoly szerepe van, hiszen egyre összetettebb megbízások során bizonyíthatjuk szakmai felkészültségünket” – mondta Rencz Botond, az EY Magyarország közelmúltban kinevezett vezérigazgatója.
Az EY Magyarország adótanácsadási szolgáltatásait immár tizenkét alkalommal ismerte el az International Tax Review. A könyvvizsgálattal, üzleti-, adó-, jogi- és tranzakciós tanácsadással foglalkozó cég budapesti irodájában jelenleg közel hatszázan dolgoznak, miután az EY az elmúlt két évben összesen száznál is több új kollégát vett fel Magyarországon. A cég most nagyságrendileg ugyanekkora felvételre készül a következő egy évben.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek