kapubanner for mobile

Újra jöhet a hároméves szakoktatás

A kormány ismét bevezetné a megszüntetett, tisztán szakképzési évfolyamokból álló oktatásformát. Elsősorban a gyakorlatorientált szakmákban - mint az építőipari, kereskedelmi vagy a vendéglátó-ipari - tartják ezt szükségesnek - ismerteti a keddi Magyar Hírlap.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára a lapnak elmondta: megvizsgálják az előre hozott szakképzést, mindenekelőtt a kétkezi munkát igénylő területek esetében, ha pedig pozitív visszajelzést kapnak, újra megteremtik a hároméves szakoktatás rendszerét.

"Terveink szerint hatékony, nyolc osztályra épülő struktúrát alakítunk majd ki, amelyben tizenhét éves korban OKJ-s bizonyítvánnyal léphetnek ki a fiatalok a munkaerőpiacra. A magas kvalifikációt jelentő szakmák elsajátítása már nem a nyolcadik osztályra épülne, hanem egy- vagy kétéves képzési idővel az elvégzett középiskolára" - mondta Czomba Sándor.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a témában szakmai egyeztetést javasol. Kerpen Gábor elnök nem zárja ki, hogy három év alatt megvalósítható az oktatás, de szerinte nem engedhető meg, hogy a diákok kizárólag szakmát tanuljanak - ismerteti a Magyar Nemzet.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk