Újraindul az uniós pályázati mentorprogram
A kormány a lehető legtöbb segítséget megadja a magyar vállalatoknak ahhoz, hogy sikerrel pályázzanak közvetlenül is uniós forrásra, ezért újraindítják - a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közreműködésével - a kkv-knak szóló mentorprogramot, amelynek keretében térítésmentesen kaphatnak gyakorlatorientált felkészítést a jelentkezők.
Mindezt Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára jelentette be közösségimédia-oldalán.
Az államtitkár a tárca közleménye szerint arra is felhívta a figyelmet, hogy Brüsszelben gyakran éri hátrányos megkülönböztetés a közép-európai országokat, vagy éppen a térség cégeit.
"A közvetlenül az Európai Uniónál megpályázható innovációs célú forrásoknak például csak kevesebb mint öt százalékát hozhatták el a 2004 óta csatlakozott országok vállalatai, intézményei - pedig a lakosság aránya alapján ennek négyszerese lenne indokolt. A kormány célja egyértelmű: azt akarjuk, hogy a magyar pályázók a közvetlenül az uniónál benyújtható pályázatok esetében is tisztességes és igazságos elbánásban részesüljenek" - tette hozzá a bejegyzésében.
Az NKFIH kiemelten kezeli az uniós források elnyeréséhez szükséges tudásmegosztást, tudásgyarapítást, ezért a nemzetközi programokhoz kapcsolódó szolgáltatási portfóliójának keretében komoly szakmai tapasztalattal rendelkező mentorokat biztosít a hazai startupoknak, mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak a sikeres uniós pályázáshoz.
A hivatal mentorprogramjára jelenleg is folyamatosan lehet regisztrálni. A regisztráció során megadott bemutatkozás alapján választják ki a mentorálandó projekteket, amelyek ezután az innovációmenedzsment és az üzletfejlesztés független szakértőitől térítésmentesen kapnak komplex tanácsadást, az üzleti tervezéstől a benyújtásra szánt pályázat véleményezésén át egészen a személyes prezentációra és bemutatkozó interjúra való felkészítésig.
A mentorprogramot az NKFI szolgáltatási portfóliójának részeként a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozzák - közölte az ITM.
Az EU Horizont 2020 keretprogramja keretében EIC Accelerator néven fut az az uniós pályázat, amelyen az innovatív kkv-k akár 2,5 millió eurós támogatást nyerhetnek, hogy a prototípus-fázisig eljutott fejlesztésekből a nemzetközi piacon is értékesíthető, versenyképes terméket vagy szolgáltatást hozzanak létre.
A nyertes pályázók a fejlesztéshez 0,5-2,5 millió eurós támogatást kapnak, illetve további befektetéshez is juthatnak a piacra lépéshez - olvasható a közleményben.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?