kapubanner for mobile

Uniós eljárás alá kerülhet Magyarország a munkatörvénykönyv miatt?

Az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul, ha az új munka törvénykönyvét a nemzetgazdasági minisztérium által javasolt tartalommal, érdemi változások nélkül fogadja el a parlament - tudatta Mesterházy Attila kedden azután, hogy Borsik Jánossal, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elnökével tárgyalt. Borsik János nem zárta ki, hogy Magyarországgal szemben európai uniós eljárás induljon a jogszabály elfogadása miatt.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján megismételte: elfogadhatatlannak, cselédtörvénynek tartják a gazdasági tárca által közzétett javaslatot, amelyet a kormány most már csak konzultációs munkaanyagnak tekint.

A szocialista politikus alacsony színvonalúnak nevezte azt a választ, amelyet Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő adott a Gúr Nándorral, a parlament foglalkoztatási bizottságának MSZP-s elnökével együtt a kormányfőnek feltett kérdéseire. A levélben arról kérdezték Orbán Viktort, egyetért-e azzal, hogy a munkavállalók ugyanannyi vagy kevesebb pénzért az eddiginél többet dolgozzanak, egyetért-e a szabadidő csökkentésével, illetve az elbocsátási szabályok könnyítésével.

Szijjártó Péter ezekre a kérdésekre nem felelt, ehelyett azt írta: a hatályos munka törvénykönyve mellett nőtt 11 százalék fölé a munkanélküliség, így nyilvánvaló, hogy új jogszabályra van szükség, amelynek előkészítése során "mindenki elmondhatta a véleményét" - ismertette a sajtótájékoztatón kiosztott válaszlevelet Mesterházy Attila.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy például az Autonóm Szakszervezetek Szövetségét nem hívták meg az egyeztetésekre. Ezért is vállalta az MSZP - folytatta -, hogy a szakszervezetek összes javaslatát benyújtja a parlamentnek módosító indítványként.

Borsik János, a szakszervezeti szövetség elnöke a sajtótájékoztatón közölte: mind az öt parlamenti frakció vezetőjét tárgyalásra hívták, de eddig csak az LMP, a Jobbik és az MSZP képviselőcsoportjának vezetője fogadta őket, a Fidesztől és a KDNP-től nem érkezett visszajelzés. A törvénytervezetet bírálva elmondta: kiszolgáltatottá tenné a munkavállalókat és "megtámadja a szakszervezeteket" azzal, hogy megvonná a tisztségviselőik kiemelt jogvédelmet és nem biztosítana nekik munkaidő-kedvezményt.

Hozzátette, felvették a kapcsolatot Andor Lászlóval, a foglalkoztatási ügyekért felelős uniós biztossal, így az Európai Bizottság munkacsoportja a tervezetet és az elfogadott jogszabályt is meg fogja vizsgálni. Mint mondta, mivel azok véleményük szerint a magyar és az uniós joggal is ellentétesek, nem kizárt, hogy uniós eljárás alá vonják Magyarországot.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek