kapubanner for mobile

Üzembezárás: nyolcvan embert küld el a Märcz

Költségcsökkentés címén bezárja békéssámsoni üzemét a Märcz München AG. Az elbocsátás 80 főre terjed ki, de aki vállalja az ingázást, a hódmezővásárhelyi üzemben munkát kaphat - írja a Napi Gazdaság.

A magas minőségű kötött felsőruházati termékeket gyártó cég a békéssámsoni termelés egy részét Kelet-Európába és a Távol-Keletre telepíti, ott ugyanis alacsonyabb bérszint és energiaárak kíséretében veheti fel a versenyt a konkurenciával.

A többek között a legnagyobb német áruházláncokat is kiszolgáló Märcz még 1991-ben alapított céget Magyarországon a Debreceni Kötöttárugyárral. Nem sokkal később a Märcz Fashion megvásárolta a Hódiköt hódmezővásárhelyi és békéssámsoni telephelyét. A 90-es években sor került mindkét, döntően az anyacég számára termelő üzem fejlesztésére: elsősorban korszerű gépek beszerzésére több száz millió forintot költöttek és folyamatosan bővítették a létszámot.

A Märcz 2000-től elsősorban az ágazat gondjai, illetve a folyamatosan erősödő távol-keleti konkurencia miatt a nagyobb sorozatban készülő termékek gyártását - többnyire bérmunkaként - fokozatosan Kelet-Európába, illetve Ázsiába telepítette. A magyar cég a Napi Gazdaság kérdésére nem kívánt nyilatkozni a hódmezővásárhelyi üzem sorsáról.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek