Mentális edzésre a hétköznapokban is szükség van
Mostanában állandóan téma, hogy milyen készségekre, képességekre van szüksége egy munkavállalónak, vezetőnek ahhoz, hogy sikeres legyen, boldoguljon a rengeteg változással teli világban. Milyen készségeket taníthat, fejleszthet a sport, akár az egyénnek, akár egy szervezetnek? Erről kérdezte a HR Portal Kenyeres Andrást, a magyar férfi vízilabda-válogatott mentál trénerét, business coachot, Pethő Anikót, az Aarenson Consulting és a Restart-Up tulajdonosát és Märcz Tamást, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát, olimpiai bajnok vízilabdázót.
Kenyeres András: A sportban, ugyanúgy, mint az üzleti életben, egyrészt képesnek kell lennünk arra, hogy az egész pályát (az üzleti életben az üzleti környezetet) átlássuk, ezen felül mindig nyitottnak kell lennünk arra, hogy változtassunk a megtervezett taktikán, terven, a mai világ mindenről szól, csak a változatlanságról nem. A vezető fel kell, hogy vértezze magát arra, hogy nyitottság legyen benne a szükséges finomhangolásra, erre ugyanúgy lehet „edzeni” egy képzés keretein belül tanultakkal, mint bármi másra a sportban vagy az életben.
Másrészt kiemelném a kitartást. A vezetőnek, ugyanúgy, mint a sportolónak, pontosan kell látnia maga előtt az elérni kívánt célt. Ismernie kell részleteiben, hogy milyen erőforrások állnak rendelkezésre. Megemlíteném még a reziliencia kérdéskörét is, sohasem az a kérdés, hogy van-e bármely kihívásban buktató, hanem hogyha megtörténik a baj, milyen gyorsan vagyunk képesek felállni és töretlenül haladni előre?
Pethő Anikó: Véleményem szerint a sportban lévő flow érzés egyrészt mentálisan frissíti az amúgy is leterhelt elmét, másrészt felszabadít olyan kreatív kapacitást, ami a hétköznapok rutinja során nem tud megmutatkozni, mert nincs terepe. Készítettünk tavaly egy felmérést munkavállalóink között, hogy a sport milyen hatással van az életükre és a vezetők jelentős része, homogén válaszként nagyon pozitív dolgokat emelt ki. Az volt a fókuszunk, hogy aktívan vagy passzívan pihen a vezető? 136 vezető bevonásával készült kutatásunk eredménye, hogy 3-5 órát sportolnak hetente, ami tartást, stresszfeldolgozást, türelmet és sok egyéb tulajdonságot fejleszt az életükben.
Mennyire tud a teljesítmény motiválása mellett emberközpontú lenni a sport, amikor elsősorban a teljesítmény, az eredmény számít? (Hiszen az emberközpontúság a szlogen manapság a vállalati szférában, a HR-ben?).
Kenyeres András: A teljesítményt az embertől várjuk el, ezért nem lehet más a hozzáállásunk véleményem szerint, mint emberközpontú. Mindenkinek mások a mozgatórugói, még ha egy team-en belül is dolgoznak a munkatársak, vagy a sportolók; ismernie kell a vezetőnek azt, hogy kit, mi motivál, kit mi zavar, és ezeket a tényezőket segítenünk kell beindítani, illetve szükség esetén kiküszöbölni. Ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy az alkalmazottaknál ez a fajta tudatosság ugyanúgy kialakuljon, mint a sportembereknél. Ismerjék magukat, erősségeiket, illetve tudjanak építeni egy támogató környezetre, egy mentorálló vezetőre például.
Hogyan lehet felkészülni, elviselni az állandó megfelelés, maximális teljesítés terhét, ami a sportolóra, vállalatvezetőre egyformán nehezedik? Milyen megküzdési technikák vannak?
Pethő Anikó: Megfelelni nem másnak, magunknak kell elsősorban. Ez pedig akkor megy "izzadtság" nélkül, ha azonosulunk a munkánkkal, céljainkkal, bevonódunk és onnantól kezdve közös célként éljük meg a céggel a teljesítést. Azt a pontot érdemes megtalálni, ahol önazonosak és hitelesek maradhatunk, mert ha ez nincs meg, akkor ténylegesen kényszeressé válik az adott teljesítmény elérése. Megküzdési technikaként fontos a tudatosság. A jelen jelenben való elemzése és a pozitív-negatív élmény feldolgozása. Ezek az élmények később torzulnak, megnőnek és más érzelmek is kötődnek hozzájuk. Sem egy vállalatvezető sem egy élsportoló nem hordozhat magában megoldatlan problémákat, fel nem oldott stresszt, mert az talál magának kiutat és adott esetben rossz helyen, rosszkor robbanhat.
Egy-egy sportágban, bár egyre magasabb színvonalon, jobb technikával űzi valaki a sportot, ha fejlődik, mégis alapvetően ugyanazt csinálja. Az üzleti életben ellenben folyamatos a változás? Erre tud-a sport valamilyen iránymutatást adni?
Kenyeres András: Az üzleti élethez hasonlóan a sportban is állandóan ott van a változás, új csapat, új elvárás, új kihívások. Az egyénnek meg kell találnia mindkét területen azt a motiváló tényezőt az aktuális kihívásban, amit magának érez, ami fejleszti, előre viszi, mozgatja. Ezek azok a tényezők, amelyek növelhetik motiváltságát, tettvágyát, később önbizalmát!
Pethő Anikó: Változni az tud, aki képes rá! Vezetői szinten a megújulási képesség mérése, a rejtett tartalékok előhívása az igazi feladat, épp az, ami egy élsportolót is megkülönböztet az átlagostól.
A sportban is magas a stressz faktor, ahogy az üzleti életben, mekkora a kiégés veszélye? Hogyan lehet motiválni valakit, aki már mindent elért? (Pl. egy többszörös olimpiai bajnok vízilabdázót - siker után a cégvezetőt, dolgozókat, hogy folytassák?)
Märcz Tamás: Én sosem gondoltam azt, hogy esetleg az anyagi premizálás serkenti leginkább a játékost a magas szintű, extra teljesítményre például. Az csak egy elismerés, aminek az ember örül. Én igyekszem mindig a becsvágyra hatni. Akarjanak játszani és akarjanak a játékban kimagaslót nyújtani. Feleljenek meg önmaguknak és legyen mindig cél a szemük előtt, hogy legyőzzék az aktuális ellenfelet. Egy magyar vízilabdázó eleve presztízst kell, csináljon a győzelemből. Ha gyengébbel játszik, akkor azért, ha esetleg erősebbel, akkor azért!
Hol a határ az önbizalom növelése és az elbizakodottság között, ami esetleg már káros a teljesítményre?
Märcz Tamás: Aki jól edz, csak az teljesíthet jól. Aki jól edz, csak az bízhat magában, hogy képes megvívni a legnehezebb harcot a legerősebb ellenfél ellen is, és ez adhat neki önbizalmat. Mindennap vágyakoznunk kell arra, hogy jobbak legyünk és ezért mindennap tennünk is kell. Aki azt gondolja egy nap, hogy már elég jó és megelégszik az aznapi önmagával, az már egyenes úton van az elbizakodottsághoz és ahhoz, hogy elveszítse a következő harcot. Ha észreveszem, hogy egy játékos közelít ehhez a szinthez, emlékeztetem erre és újabb kihívásokat adok neki, legyőzendő akadályokat, hogy újra motiválónak érezze a mindennapokat! Csak ez teremtetheti meg a megfelelő egyensúlyt egy sportolóban.
A sportban egyre jobban terjed, hogy a kiélezett helyzetekre felkészítik pszichikailag, mentálisan a sportolókat. Ez a cégeknél, főleg a vezetőktől lefelé még kevésbé van így. Látnák ennek szükségességét?
Kenyeres András: Mindkét területen van még mit tenni. Ez egy hosszú út, amelyen a vállalatok nagy része még el sem nagyon indult, de meggyőződésem, hogy elkerülhetetlen lesz a jövőben. Amennyiben megnézzük a mostani friss munkavállaló generációkat, és hogy kik lesznek az ő főnökeik, ez a változás meg fog történni! A mentális edzés is része lesz a hétköznapoknak, esetleg másképp fogjuk majd nevezni. Gondjaim vannak a fókuszálással, az összpontosítással? Semmi gond! Ezt nem egy velünk született jellemzőnek tekintjük majd a jövőben, mint például a szemünk színét, hanem mint egy olyan karakterisztikát, amelyen lehet változtatni. A kérdés csak annyi, hogy akarjuk-e?
Másrészt kiemelném a kitartást. A vezetőnek, ugyanúgy, mint a sportolónak, pontosan kell látnia maga előtt az elérni kívánt célt. Ismernie kell részleteiben, hogy milyen erőforrások állnak rendelkezésre. Megemlíteném még a reziliencia kérdéskörét is, sohasem az a kérdés, hogy van-e bármely kihívásban buktató, hanem hogyha megtörténik a baj, milyen gyorsan vagyunk képesek felállni és töretlenül haladni előre?
Pethő Anikó: Véleményem szerint a sportban lévő flow érzés egyrészt mentálisan frissíti az amúgy is leterhelt elmét, másrészt felszabadít olyan kreatív kapacitást, ami a hétköznapok rutinja során nem tud megmutatkozni, mert nincs terepe. Készítettünk tavaly egy felmérést munkavállalóink között, hogy a sport milyen hatással van az életükre és a vezetők jelentős része, homogén válaszként nagyon pozitív dolgokat emelt ki. Az volt a fókuszunk, hogy aktívan vagy passzívan pihen a vezető? 136 vezető bevonásával készült kutatásunk eredménye, hogy 3-5 órát sportolnak hetente, ami tartást, stresszfeldolgozást, türelmet és sok egyéb tulajdonságot fejleszt az életükben.
Mennyire tud a teljesítmény motiválása mellett emberközpontú lenni a sport, amikor elsősorban a teljesítmény, az eredmény számít? (Hiszen az emberközpontúság a szlogen manapság a vállalati szférában, a HR-ben?).
Kenyeres András: A teljesítményt az embertől várjuk el, ezért nem lehet más a hozzáállásunk véleményem szerint, mint emberközpontú. Mindenkinek mások a mozgatórugói, még ha egy team-en belül is dolgoznak a munkatársak, vagy a sportolók; ismernie kell a vezetőnek azt, hogy kit, mi motivál, kit mi zavar, és ezeket a tényezőket segítenünk kell beindítani, illetve szükség esetén kiküszöbölni. Ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy az alkalmazottaknál ez a fajta tudatosság ugyanúgy kialakuljon, mint a sportembereknél. Ismerjék magukat, erősségeiket, illetve tudjanak építeni egy támogató környezetre, egy mentorálló vezetőre például.
Hogyan lehet felkészülni, elviselni az állandó megfelelés, maximális teljesítés terhét, ami a sportolóra, vállalatvezetőre egyformán nehezedik? Milyen megküzdési technikák vannak?
Pethő Anikó: Megfelelni nem másnak, magunknak kell elsősorban. Ez pedig akkor megy "izzadtság" nélkül, ha azonosulunk a munkánkkal, céljainkkal, bevonódunk és onnantól kezdve közös célként éljük meg a céggel a teljesítést. Azt a pontot érdemes megtalálni, ahol önazonosak és hitelesek maradhatunk, mert ha ez nincs meg, akkor ténylegesen kényszeressé válik az adott teljesítmény elérése. Megküzdési technikaként fontos a tudatosság. A jelen jelenben való elemzése és a pozitív-negatív élmény feldolgozása. Ezek az élmények később torzulnak, megnőnek és más érzelmek is kötődnek hozzájuk. Sem egy vállalatvezető sem egy élsportoló nem hordozhat magában megoldatlan problémákat, fel nem oldott stresszt, mert az talál magának kiutat és adott esetben rossz helyen, rosszkor robbanhat.
Egy-egy sportágban, bár egyre magasabb színvonalon, jobb technikával űzi valaki a sportot, ha fejlődik, mégis alapvetően ugyanazt csinálja. Az üzleti életben ellenben folyamatos a változás? Erre tud-a sport valamilyen iránymutatást adni?
Kenyeres András: Az üzleti élethez hasonlóan a sportban is állandóan ott van a változás, új csapat, új elvárás, új kihívások. Az egyénnek meg kell találnia mindkét területen azt a motiváló tényezőt az aktuális kihívásban, amit magának érez, ami fejleszti, előre viszi, mozgatja. Ezek azok a tényezők, amelyek növelhetik motiváltságát, tettvágyát, később önbizalmát!
Pethő Anikó: Változni az tud, aki képes rá! Vezetői szinten a megújulási képesség mérése, a rejtett tartalékok előhívása az igazi feladat, épp az, ami egy élsportolót is megkülönböztet az átlagostól.
A sportban is magas a stressz faktor, ahogy az üzleti életben, mekkora a kiégés veszélye? Hogyan lehet motiválni valakit, aki már mindent elért? (Pl. egy többszörös olimpiai bajnok vízilabdázót - siker után a cégvezetőt, dolgozókat, hogy folytassák?)
Märcz Tamás: Én sosem gondoltam azt, hogy esetleg az anyagi premizálás serkenti leginkább a játékost a magas szintű, extra teljesítményre például. Az csak egy elismerés, aminek az ember örül. Én igyekszem mindig a becsvágyra hatni. Akarjanak játszani és akarjanak a játékban kimagaslót nyújtani. Feleljenek meg önmaguknak és legyen mindig cél a szemük előtt, hogy legyőzzék az aktuális ellenfelet. Egy magyar vízilabdázó eleve presztízst kell, csináljon a győzelemből. Ha gyengébbel játszik, akkor azért, ha esetleg erősebbel, akkor azért!
Hol a határ az önbizalom növelése és az elbizakodottság között, ami esetleg már káros a teljesítményre?
Märcz Tamás: Aki jól edz, csak az teljesíthet jól. Aki jól edz, csak az bízhat magában, hogy képes megvívni a legnehezebb harcot a legerősebb ellenfél ellen is, és ez adhat neki önbizalmat. Mindennap vágyakoznunk kell arra, hogy jobbak legyünk és ezért mindennap tennünk is kell. Aki azt gondolja egy nap, hogy már elég jó és megelégszik az aznapi önmagával, az már egyenes úton van az elbizakodottsághoz és ahhoz, hogy elveszítse a következő harcot. Ha észreveszem, hogy egy játékos közelít ehhez a szinthez, emlékeztetem erre és újabb kihívásokat adok neki, legyőzendő akadályokat, hogy újra motiválónak érezze a mindennapokat! Csak ez teremtetheti meg a megfelelő egyensúlyt egy sportolóban.
A sportban egyre jobban terjed, hogy a kiélezett helyzetekre felkészítik pszichikailag, mentálisan a sportolókat. Ez a cégeknél, főleg a vezetőktől lefelé még kevésbé van így. Látnák ennek szükségességét?
Kenyeres András: Mindkét területen van még mit tenni. Ez egy hosszú út, amelyen a vállalatok nagy része még el sem nagyon indult, de meggyőződésem, hogy elkerülhetetlen lesz a jövőben. Amennyiben megnézzük a mostani friss munkavállaló generációkat, és hogy kik lesznek az ő főnökeik, ez a változás meg fog történni! A mentális edzés is része lesz a hétköznapoknak, esetleg másképp fogjuk majd nevezni. Gondjaim vannak a fókuszálással, az összpontosítással? Semmi gond! Ezt nem egy velünk született jellemzőnek tekintjük majd a jövőben, mint például a szemünk színét, hanem mint egy olyan karakterisztikát, amelyen lehet változtatni. A kérdés csak annyi, hogy akarjuk-e?
2016 első negyedévében az SHL könyvek sorozatban megjelenik Iain BALLANTYNE és Nigel POVAH, Értékelő és fejlesztő központ c. könyve.
Aki kérdez: Csarnó Nelli
Nem vagyok lusta, csak nem érdekel…- őket nem szeretné alkalmazottnak