Leszoktat a dohányzásról a hódmezővásárhelyi önkormányzat
Ingyenes dohányzásról leszoktató programot ajánl föl Hódmezővásárhely az önkormányzatánál és cégeinél dolgozó minden alkalmazottjának - tájékoztatta Lázár János polgármester az MTI-t.
A felmérések szerint az önkormányzatnál és cégeinél dolgozó mintegy háromezer alkalmazott 40 százaléka dohányzik, számukra indított a város leszoktató programot, összefogva az Egyensúly Alapítvánnyal - mondta a polgármester.
Elsőként egy e-mail alapú interaktív kommunikációs kampánnyal felmérik, kik azok a dohányosok, akik önkéntes vállalásuk alapján, részt kívánnak venni a leszoktató programban. Nemzetközi és magyarországi statisztikák azt mutatják, hogy a dohányosok 20-30 százalékának erős szándéka, hogy végleg letegye a cigarettát - mutatott rá a politikus.
Azok számára, akik vállalják a részvételt a programban, az önkormányzat ingyenes elektronikus tájékoztatást biztosít a leszokás hatékony módszereiről, valamint lehetővé teszi a szűrővizsgálaton és orvosi tanácsadáson való részvételt, ahol szakember segítségével, személyre szabott leszokási módszert ajánlanak a jelentkezőnek - közölte Lázár János.
Hozzátette: amennyiben ehhez három hónapos gyógyszeres segítségre van szükség, annak mintegy 70 ezer forintos költségét átvállalja a város, abban az esetben, ha a féléves ellenőrzés is igazolja a leszokást.
Az önkormányzati intézmények és cégek kollektívái a nemdohányzók védelméről szóló törvénnyel összhangban már korábban döntöttek arról, hogy munkahelyük szeptember 1-jétől dohányfüst-mentessé válik. A 35 intézménynél és cégnél ez összesen háromezer munkavállalót érint. A kezdeményezéshez eddig már ötven magáncég - elsőként a Magyar Posta - csatlakozott.
Az alföldi város közgyűlése szeptemberben arról is döntött, hogy október 1-jétől Hódmezővásárhely valamennyi játszóterén tilos a dohányzás.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?