Üzemzavar a Mal-nál: egy dolgozó megsérült
Kisebb üzemzavar volt vasárnap este a Magyar Alumínium Zrt. ajkai üzemében, ezért egy szakaszon a gyártás is leállt, egy dolgozó könnyebben megsérült.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a problémát az okozta, hogy a Magyar Alumínium Zrt. ajkai üzemében este fél tíz körül dugulás történt a feltáró sorok és az őrlőmalom közötti részen.
A szakemberek azonnal megkezdték a helyreállítást, eközben egy dolgozó elcsúszott, és könnyebben megsérült. Az üzemzavar miatt a gyárban, az érintett szakaszon a gyártás is leállt, a termelés azonban máshol zajlik. A szakemberek délutánra ígérik az üzemzavar teljes felszámolását, ezután újra normál üzemmódban folyik majd a munka.
A katasztrófavédelem közleménye azt is kiemeli, hogy a Mal Zrt. állami felügyeletét ellátó felügyelők folyamatosan a helyszínen vannak és kontrollálják a folyamatokat.
Közben a korábbi vörösiszap-katasztrófa utáni mentesítés és helyreállítás ismét teljes üzemben zajlik.
Független Hírügynökség/Index

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?