Vádat emelnek, mert ráomlott a föld a munkásra
Vádat emeltek egy gépkezelő és a munkairányító ellen, mert még tavaly súlyosan megsérült egy férfi a 76-os főút mentén zajló építkezésen. Nem tartották be a munkavédelmi előírásokat - írja a Police.hu.
Vádemelési javaslattal zárta a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.
A zalaegerszegi kórház munkatársa jelentette be a rendőrségen 2012. április 17-én, hogy egy súlyosan sérült férfit láttak el, aki munkavégzés közben sérült meg. A sérült meghallgatása után kiderült, hogy a 76-os főút 49-es kilométerszelvényénél útépítési munkák közben ráomlott a föld a 49 éves férfira.
A gyanú szerint a munkások az egyik munkagéppel két méter mély gödröt ástak, hogy az áteresz csöveket le tudják fektetni. Az egyik munkás lement az árokba, amikor a föld beomlott és a férfit maga alá temette. A zalaegerszegi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a gépkezelőt és a munkairányítót. A gép kezelője elmondta, hogy miután kiásta a munkagödröt, abba nem helyezte el a dúcelemeket és anélkül folytatta a munkát; a munkairányító azt mondta a rendőröknek, hogy tudta, hogy a biztonsági berendezés nélkül nem lett volna szabad az útépítést megkezdeni. A rendőrök igazságügyi munkavédelmi szakértői véleményt is beszereztek, amely megállapította, hogy a munkaterületről hiányoztak a biztonsági eszközök és ezzel a munkások testi épsége veszélyben volt. Az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint a férfi súlyos sérüléseket szenvedett.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. István és K. Zsolt nagykanizsai lakosokkal szemben az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?